Jehnny Beth: I’m The Man +FRISSÍTÉS: videoklip a Savages-énekesnő Peaky Blinders-betétdalához
A Savages londoni posztpunk csajkvartett francia énekesnője, Jehnny Beth (született: Camille Berthomier, 1984) több kollaborációban szerepelt már (Bo Ningen, Tindersticks, Julian Casablancas, Trentemøller, Gorillaz – az utóbbival Budapesten is koncertezett), idén nyáron pedig pasijával, a Savages-producer Johnny Hostile-lal adott ki filmzenelemezt (XY Chelsea), de első szólódalára egészen mostanáig kellett várni: a Peaky Blinders (Birmingham bandája) tévésorozatban debütáló és annak filmzenealbumára is felkerülő I’m The Man itt már teljes hosszában hallható.

Az énekesnői karrierjét a fentebb említett gitáros-producer Johnny Hostile (polgári nevén: Nicolas Congé) partnereként a kétezres évtized második felében aktív John & Jehn francia indie rock duó élén kezdő Jehnny Beth – aki az elmúlt néhány évben Start Making Sense című rádióműsorával is és színésznőként is szép sikert aratott (az Un amour impossible című tavalyi francia film mellékszereplőjeként César-díjra is jelölték) – már 2016 óta készít felvételeket első szólóalbumához, Johnny mellett olyan további közreműködőkkel, mint Romy Madley Croft a londoni The xx trióból, a Nine Inch Nails-tag Atticus Ross vagy a Primal Scream-frontember Bobbie Gillespie.
Today on ‘Start Making Sense’ my guest is ATTICUS ROSS from NIN @nineinchnails Tune in 7pm PST @Beats1 @AppleMusic pic.twitter.com/8imkmPgqaZ
— Jehnny Beth (@jehnbeth) October 25, 2016
A 2020-ra ígért Jehnny Beth-szólólemez első előhírnöke a Peaky Blinders ötödik évadában szeptember elején egy alig 40 másodperces részlettel szereplő I’m The Man című dal, melynek Johnny Hostile mellett Atticus Ross is társszerzője. „Az I’m The Man egy tanulmány-kísérlet az emberiségről, hogy mit határozunk meg gonoszként és az erkölcs belső konfliktusaként” – mondja az énekesnő noise-rockos keretű számról, melynek teljes verziója a november 15-én piacra kerülő filmzenealbum előtt a mai napon már külön kislemezdalként is megjelent.
FRISSÍTÉS: az I’m The Man december 3-án bemutatott klipje a Peaky Blinders idei évadának rendezőjétől, Anthony Byrne-től, az első másfél percben a főszereplő Cillian Murphy által előadott A Place Above című spoken word tétellel, melyet szintén az énekenső írt!
.
.
Jehnny Beth a tévésorozat főcímdalává lett Red Right Hand című Nick Cave-számot is előadta Anna Calvival együtt szeptemberben a birminghami Peaky Blinders fesztiválon, ahol a sheffieldi gitáros-énekes Richard Hawley is fellépett mellettük:
View this post on Instagram
a filmzenealbumra szintén felkerülő You’re Not God című Anna Calvi-szám egyperces részlete a sorozatból:
egy múlt héten közzétett hivatalos klip PJ Harvey 2014-es Red Right Hand feldolgozásához, a sorozat jeleneteiből összevágva:
.
a filmzenealbum legbővebb háromlemezes verziójának borítója és számlistája:
Peaky Blinders – Original Music From The TV Series (2019)
LP 1
1. Tommy: ‘It’s Not A Good Idea…’
2. Nick Cave And The Bad Seeds – Red Right Hand
3. The White Stripes – St James Infirmary Blues
4. Truce (Score)
5. Tommy: ‘Right I Have Bought You Hear Today…’
6. Dan Auerbach – The Prowl
7. Polly: ‘There’s Only One Thing…’
8. Jack White – Love Is Blindness
9. PJ Harvey – To Bring You My Love
10. Alfie: ‘I’ve Heard Very Bad, Bad, Bad Things…’
11. Black Rebel Motorcycle – River Styx
12. Post Irish Meeting (Score)
13. PJ Harvey – Red Right Hand
14. Laura Marling – What He Wrote
15. Arthur: ‘Do You Wanna Tell ‘Em…’
16. Royal Blood – Come On Over
17. Arctic Monkeys – Do I Wanna Know?
LP 2
1. Tommy: ‘I Love You…’
2. Nick Cave And The Bad Seeds – Breathless
3. Radiohead – You And Whose Army?
4. Polly: ‘A Woman Of Substance…’
5. PJ Harvey – This Is Love
6. Sons (Score)
7. Tommy: ‘You Can Change What You Do…’
8. Queens Of The Stone Age – Burn the Witch
9. The Last Shadow Puppets – Bad Habits
10. David Bowie – Lazarus
11. Tommy: ‘Sex, Freedom, Whiskey Sours…’
12. Savages – Adore
13. Nick Cave And The Bad Seeds – The Mercy Seat (Live From KCRW)
14. Rachel Unthank & The Winterset – I Wish
15. Ballad Of Polly Gray (Score)
16. Tommy: ‘I’m Not A Traitor To My Class…’
17. Frank Carter And The Rattlesnakes – Devil Inside Me
LP 3
1. Foals – Snake Oil
2. Polly: ‘It’s In Our Gypsy Blood…’
3. Radiohead – Pyramid Song
4. Laura Marling – A Hard Rain’s A-Gonna Fall
5. Ada: ‘So, Tommy Shelby, MP…’
6. Black Sabbath – The Wizard
7. Anna Calvi – Papi Pacify
8. Joy Division – Atmosphere
9. Tommy: ‘You Need To Understand…’
10. Anna Calvi – You’re Not God
11. Arthur: ‘There’s A Bentley Outside…’
12. Jehnny Beth – I’m The Man
13. Idles – Never Fight A Man With A Perm
14. Tommy: ‘I Will Continue…’
15. Richard Hawley – Ballad Of A Thin Man
.
Jehnny Beth egy zongorás szólófellépésén 2017 februárjában a hágai Grauzone fesztiválon az Adore című Savages-dallal. . .
. . . 2016-ban a cornwalli Eden Project színpadán PJ Harvey „előzenekaraként” a Wild One című Thin Lizzy-feldolgozással. . .
. . .2015-ben az In Dreams: David Lynch Revisited című párizsi koncerten a Song To The Siren című Tim Buckley-szerzeménnyel. . .
. . .és egy David Bowie-számokra épülő szintén 2015-ös francia show-ban a Suffragette City előadásával:
.
Jehnny egy múlt vasárnapi Instagram-videója a Best Thing I Never Had című 2011-es Beyoncé-szám feldolgozásával: