Jó, ha tudod, mielőtt belenézel azokba az elképesztően nagy szemekbe
Ha nem lehetsz a legjobb, légy a legrosszabb. Ha művész akarsz lenni, válassz nagyon egyszerű motívumot: nézz a tükörbe. Ha nincs otthon tükör, nézz a gyereked szemébe. A többi szinte magától jön.
A művészet olykor különös alkuk és szövetségek eredménye. A Nagy szemek című Tim Burton film a világ egyik legbizarrabb, svindlikkel generált művészkarrierjéről szól.
A feleség otthon festette a képeket, a mindenféle művészi tehetséget nélkülöző, hazudozó férje pedig a saját nevén árulta azokat. A film megtörtént eseményeken alapszik. Margaret Keane ma is él, 88 éves matróna, és ma is festeget. A szerzői és egyéb jogokkal kapcsolatos bírósági tárgyalás a hatvanas évek közepén a legnagyobb ilyen jellegű per volt: 17 millió dollár (ma: közel 500 millió dollár) sorsáról kellett dönteni.
Sok befolyásos embert, köztük Joan Crawford színésznőt, és Dino Olivettit is megbabonázták a nagy szemek. Az Olivettiek az írógépgyártásból gazdagodtak meg. Ez egy olyan érdekes szerkezet volt, amit ma jobb híján és szegényesen klaviatúrának hívunk.
A nagy szemű akvarellek karrierje az ötvenes évektől a hatvanas évek közepéig a San Franciscói Jackson Streeten ma peep shownak helyt adó Hungry I jazz klubban indult. A dokumentumok szerint a festmények sorsát befolyásoló verekedés valóban megtörtént a felesége ihletét és munkáit ellopó Walter Keane és a tulajdonos, Enrico Banducci között.
https://www.youtube.com/watch?v=fSmvzLa0NKQ
A művészet nem kiszolgál, hanem felemel – ezt a kritikusok állítják, a műtárgy vásárlók azonban éppen az ellenkezőjét gondolják. Keane kiválóan értett a marketinghez és a blöff eladásához, még az is lehet, hogy előbb értett, mint Andy Warhol. A következő kérdést tette fel magának: Mi a jobb üzlet – 500 dollárért elsózni egy festményt, vagy darabját 10 centért 1 millió posztert? Ráhajtott az utóbbira, és nagyon bejött. A nagy, tágra nyílt szemek ott lógtak a San Franciscói galériában, de hamarosan ott voltak minden benzinkút shopjában, a drogériákban, a szupermarketekben, az összes gyerek tolltartóján.
Nem is olyan régen még olyan idők jártak, amikor egy műalkotás sorsát a kritikusok döntötték el, mint például a New York Timesnál dolgozó, az absztrakt expresszionizmus nagy kedvelője, John Canaday, aki szerint a kritikusok azért vannak, hogy megóvják a társadalmat az efféle attrocitásoktól. A nagy szemek áruvá változtatta a művészetet. Korábban ezt tette a mozi, a rock and roll már ezen az úton haladt, és néhány évvel később célba ért.
Hosszú együtt működés után ez az első Tim Burton film, amelyben sem Johnny Depp, sem Helena Bonham Carter nem játszik. Depp nem hiányzik, Bohnam Carter hiánya nem feltűnő. A festőnőt a kiváló Amy Adams hozza: Burton Reece Witherspoont akarta a szerepre, de ő a Vadon miatt visszalépett.
A csaló férj szerepében a tenyérbe mászó arcú Christoph Waltz. Waltz a Becstelen brigantik náci tisztjeként tört be Hollywoodba. A hatvanas évek vígjáték zsánerének megfelelően kicsit túlzó eszközökkel most a pojáca vidámabb, ám nem kevésbé kártékony arcát mutatja, mert a pojácák tényleg ilyenek.
Ez a második önéletrajzi film Burtontől. Az első még 1994-ben készült Ed Woodról, a világ legrejtélyesebb filmrendezőjéről. Az ő jelmondta az volt: “Ha nem lehetsz a legjobb, légy a legrosszabb.” A Nagy szemek festője, Margaret Keane-é ez: “Az igazi művész nem jelenti be előre a mesterművét.”
A Nagy szemek zenéjét természetesen Danny Elfman komponálta. Egészen különös, hogy nem lehet megunni.
Lana Del Rey, akinek hatvanas évek beli alteregóját, DeeAnnt Krysten Ritter alakítja, két dalt énekel a filmben.
Sokan teljesen komolyan állítják, hogy Tim Burton a Támad a Mars! óta nem képes jó filmet csinálni. Ha valaki ezzel talál meg, nézz mélyen a szemébe, és mondd azt: “Ez szemenszedett hazugság.”
A Nagy szemek március 5-étől látható a mozikban.
