Joanna Newsom: Sapokanikan – klip Paul Thomas Anderson rendezőtől
Az amerikai hárfás-énekesnő Joanna Newsomot stúdiófelvételen legutóbb egy Radiohead-szerzeménybe, a gitáros Jonny Greenwood és a hajdani Supergrass–tagok által újrarögzített Spooksba keverve hallhattuk a tavalyi Inherent Vice filmzenelemezen, sőt a narrátor szerepében láthattuk is magában a filmben – Paul Thomas Anderson rendező pedig most hálából klipet is forgatott neki Sapokanikan című visszatérő dalához, mely a művésznő öt év után érkező új stúdióalbumát harangozza be.

A triplalemezes Have One On Me-vel a 2010-es év legjobb albumát jegyző, majd annak turnéjával 2011 elején a budapesti Művészetek Palotájába is eljutó Joanna Newsom jó sokáig váratta rajongóit, de 2015. október 23-án végre megjelenik tőle egy 11 számos új anyag: a többféle és búvárok szavak összecsengésével játszó Divers című korongon a hárfás-zongorista-dalszerző-énekesnőt többek között a Dirty Projectors-frontember Dave Longstreth és a kortárs klasszikus zeneszerző Nico Muhly is segítette a hangszerelésben, hangmérnökként pedig – 2006-os Ys albumához hasonlóan – Steve Albini volt a keverőpult mögött a fő munkatársa.
Az első beharangozó dal, a szokásos Kate Bush-hatásokat mutató zongorás Sapokanikan videóját a téli New York, egészen pontosan a manhattani Greenwich Village utcáin forgatták Paul Thomas Andersonnal (aki a Fiona Apple-nek készített Hot Knife óta most először rendezett klipet). A dalcímet adó Sapokanikan egy indián falu neve volt Manhattan szigetén, a mai Greenwich Village területén, ahol a fehér telepesek által kiszorított őshonos lenape törzs élt.
Joanna Newsom legutóbbi videója a néhai angol folkénekesnő Sandy Denny (1947–1978) The North Star Grassman And The Ravens című 1971-es szerzeményének feldolgozásához készült 2013 elején a magyar származású Maximilla Lukacs rendezőnővel:
a 2012-es koncerteken The Diver’s Wife címmel játszott Joanna Newsom-szerzemény, melyből vélhetően a Divers album címe is ered:
.
ráadásképp álljon itt Paul Thomas Anderson rendező legutóbbi klipje, a 2013-as Hot Knife, melyet Fiona Apple-nek (és a dalban vokálozó nővérének, Maude Maggartnak) forgatott:
.
az új Joanna Newsom-album dallistája és borítója:
Joanna Newsom: Divers (2015)
01 “Anecdotes”
02 “Sapokanikan”
03 “Leaving The City”
04 “Goose Eggs”
05 “Waltz Of The 101st Lightborne”
06 “The Things I Say”
07 “Divers”
08 “Same Old Man”
09 “You Will Not Take My Heart Alive”
10 “A Pin-Light Bent”
11 “Time, As A Symptom”