John Cale – sztárparádés Velvet Underground-estek, Sky Ferreira-duett, új dal Connan Mockasinnal
A Velvet Underground-alapítótag John Cale már egy étizede is szervezett a néhai énekesnő Nico (1938–1988) előtt tisztelgő sztárparádés emlékesteket, tavaly egy párizsi koncerten pedig 50 éve készült The Velvet Underground & Nico debütalbumuk teljes anyagát is előadta Mark Lanegan, az Animal Collective és a Libertines tagjai társaságában. Az idén 75 éves művész múlt hét végén New Yorkban mindezt Sky Ferreira, Caroline Polachek, Kurt Vile, TV On The Radio- és az MGMT-tagok közreműködésével is megismételte kétszer, a saját szólókarrierjét áttekintő harmadik esten pedig Connan Mockasinnal még egy vadonatúj dalt is bemutatott.

John Cale ugyan márciusban ünnepelte 75. születésnapját, de a Brooklyn Academy Of Music legnagyobb termében, a Howard Gillman Opera House-ban november 16-18. közt három egymást követő napon tartott koncertsorozata záróestjének a 75th Birthday Celebration címet adta. A fellépés legszebb pillanata az első szólóalbumáról, az 1969-es Vintage Violence-ről való Amsterdam című dal előadása volt Sky Ferreirával duettben. . .
. . .de az igazi meglepetést egy All The Pretty People Say munkacímű új dal ősbemutatója jelentette gospelkórussal és Connan Mockasin gitárkíséretével:
.
A sztárparádés New York-i koncertsorozat első két estje az 1965 és 1970 közt Lou Reed vezetésével működő Velvet Underground korai korszakára, a még John Cale-lel készült első két stúdióalbum (az 1966-ban felvett és 1967-ben megjelent The Velvet Underground & Nico és az 1968-as White Light/White Heat) számaira épült.
az I’ll Be Your Mirror előadása Sky Ferreirával:
.
az ex-Chairlift-énekesnő Caroline Polachek a Sunday Morningban:
Connan Mockasin a Lady Godiva’s Operation című dalban:
az MGMT-tagok a hajdanán Nico által énekelt All Tomorrow’s Parties című számban:
a háromnapos koncertsorozat összes híres vendége november 17-én a Sister Ray című záródalban: