A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

John Carpenter – a Lost Themes III: Alive After Death albumról +FRISSÍTÉS: Boneface-klip a címadó számhoz

2020. december 8., 13:59

Az utolsó filmjét 2010-ben rendező amerikai horrormester John Carpenter a hatvanas évei végén járva 2015/16-ban nagy szenzációt keltett azzal, hogy alkalmazott filmzenéi után önálló szerzői albumokkal is előállt (Lost Themes, Lost Themes II) és azokkal életében először turnéra indult. 2017-ben saját klasszikus szintetizátoros filmtémáit is modernizálta az Anthology (Movie Themes 1974-1998) lemezen, sőt a David Gordon Green által rendezett 2018-as Halloween filmhez is komponált zenét. Hetven fölé érve sem pihen: 2020-ban elkezdte felvezetni a harmadik Lost Themes albumát is.

Az 1948-as születésű maestro, aki rendezőként az elmúlt egy évtizedben csupán egykét performance videót és egyetlen igazi klipet forgatott (azokat is csak saját zenei pályájának melléktermékeként), a 2021. február 5-re bejelentett Lost Themes III: Alive After Death című instrumentális albumot a megszokott módon ismét fiának, Cody Carpenternek és keresztfiának, Daniel Daviesnek (a Kinks-gitáros Dave Davies gyermekének) a társszerzői és zenészi segítségével készítette.

A hatalmas kasszasikert hozó 2018-as Halloween filmzenéje után elvállalták, hogy ők komponálják az aláfestést a filmszéria következő darabjaihoz is, a 2019 végén leforgatott Halloween Killshez és annak Halloween Ends című folytatásához (melyek a  tervek szerint 2021-ben és 2022-ben kerülnek a mozikba), de fél évtized után most ismét egy olyan zeneanyaggal jelentkeznek, amelynél nem konkrét filmekhez kellett igazítaniuk kreativitásukat.

A Lost Themes III: Alive After Death lemezen a fiktív filmekre asszociáló számcímek vért, csontvázakat, szellemeket, temetőket, vámpírokat és élőhalottakat ígérnek – a három eddigi beharangozó szám közül a most érkezett legfrissebb The Dead Walk is ez utóbbi témakörbe illeszkedik.

az októberben közzétett Weeping Ghost című kompozíció:

az első kislemezként júliusban megjelent Skeleton az albumra át nem kerülő Unclean Spirit című B-oldalas számmal:

.
FRISSÍTÉS: a lemezt nyitó címadó számnak, az Alive After Death-nek a január 8-án közzétett videóját a legutóbbi The Dead Walk vizuáljához hasonlóan ismét a brit grafikus Boneface jegyzi Liam Brazier animátorral!

.
a nagylemez teljes számlistája az alábbi Bandcamp-lejátszón:

.
a 2018-as Halloween film John Carpenterék által készített aláfestő zenéjének 2019-es bővített albumkiadása:

Dave Grohl és Greg Kurstin idei hanuka-feldolgozásai: Ramones, Lisa Loeb és mások
nov. 30., 3:34
Nick Cave & Warren Ellis: We Are Not Alone – filmbetétdal
nov. 24., 4:33
Placebo: Surrounded By Spies – új szám a Never Let Me Go album bejelentéséhez
nov. 9., 4:35
Jennylee / Warpaint: Clinique – kislemezdal a teljes csajkvartett közreműködésével
nov. 8., 14:02