A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

John Carpenter’s Lost Themes – lemez a veterán horrorfilmestől +FRISSÍTÉS: Night (videoklip)

2015. január 27., 9:03

A Halloween – A rémület éjszakája, A köd, A sötétség fejedelme és számos más horrorklasszikus legendás rendezője, John Carpenter általában a borzongató szintetizátoros aláfestő zenét is maga komponálja és rögzíti saját filmjeihez. A bajszos amerikai mester most 67 évesen adja ki első önálló albumát, melyhez nem tartozik film – itt már megjelenés előtt végighallgatható.

A 13-as rendőrőrs ostroma, Menekülés New Yorkból, Christine, Nagy zűr Kis-Kínában, Az őrület torkában, Elátkozottak faluja, Menekülés Los Angelesből, Vámpírok… John Carpenter kevés kivétellel (A dolog, Csillagember, Semmit a szemnek) minden mozifilmjének maga jegyezte a zenéjét az 1974-es Sötét csillagtól A Mars szelleme című 2001-es munkájáig. A XXI. században kissé visszavonult, csak egyetlen mozifilmet forgatott (a 2010-es The Wardhoz nem maga komponált zenét), de muzikalitása csak nem hagyta nyugodni.

carpenter-sons

A multiinstrumentalista direktor az első nem filmzenei lemezét harmincéves fiával (a Ludrium nevű prog-rockos projektből ismert Cody Carpenterrel) és keresztfiával (a Kinks-szólógitáros Dave Davies fiával, a Year Long Disaster együttes gitáros frontemberével, a legutóbb az Én, Frankenstein című film dalait komponáló Daniel Daviesszel) rögzítette, és a Scared Bones amerikai független lemezcégénél adja ki február 3-án. A Lost Themes nyolcvanas évek hangzású és kellően filmzeneszerű instrumentális témákat tartalmaz hangzatos horrorcímekkel, de kép nélkül is élvezet hallgatni – és az alábbi NPR-lejátszón már megjelenés előtt lehet is.

FRISSÍTÉS: az album számonként is az alábbi Bandcamp-lejátszón!

.
Ráadásként egy vicces adalék a nyolcvanas évek közepéről: a Nagy zűr Kis-Kínában című 1985-ös filmhez Carpenter egy videoklipet is forgatott The Coup De Villes nevű alkalmi formációjának, melyben egy szintén filmes haverja, Tommy Lee Wallace gitározott és egy színészbarátjuk, a Halloween-filmek pszichopata gyilkosának, Michael Myersnek a szerepében elhíresült Nick Castle is benne volt énekesként:

egy hivatalosan ki nem adott, baráti körben terjesztett albumot is felvettek, melynek címadó dala, a Waiting Out The Eighties itt hallható:

.
a 2015-ös album borítója nagyban:

carpenter-lostthemes

FRISSÍTÉS 2: a lemez Night című záródalához április közepén érkezett videoklip Gavin Hignight és Ben Verhulst rendezésében, John Carpenter szereplésével!

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39