John Grant duettje az Everything But The Girl énekesnőjével +FRISSÍTÉS: a dal videoklipje!
A Czars nevű denveri slowcore zenekar élén a kétezres évek elején a budapesti Pesti Est Caféba és Süss Fel Nap!-ba is eljutó John Grant a 2010-es évekre szólóban a legnagyobb dalszerző-előadók közé lépett. A HIV-pozitív énekes (aki a Hercules & Love Affair diszkó-house kollektíva tavalyi lemezén is énekelt) idén október elején adja ki Grey Tickles, Black Pressure című harmadik szólóalbumát, melyen Amanda Palmer és az Everything But The Girl-énekesnő Tracey Thorn is vendégszerepel – a vele készült duett itt már hallható is.

Az 1968-as coloradói születésű Grant a Czars feloszlatása után egy időre eltűnt, majd drogos-alkoholista múltjával leszámolva és homoszexualitását felvállalva kezdett fényes szólókarriert. A texasi Midlake folk-rock együttes zenészeivel felvett Queen Of Denmark című 2010-es első albumán a hetvenes évek klasszikus pop-rockját idézte meg, majd a tánczene ritmikája felé kezdett orientálódni, és 2012 nyarán épp egy Hercules & Love Affair-koncerten, az I Try To Talk To You című közös dal londoni ősbemutatóján árulta el a közönségnek, hogy HIV-pozitív. Immár elektronikus alapokat kapó második szólóalbuma, a 2013-as Pale Green Ghosts hangzásáért az izlandi GusGus programozó-producertagja, Biggi Veira felelt (és a nagy rajongójából jó barátjává váló Sinéad O’Connor vokálozott rajta), míg a mostani Grey Tickles, Black Pressure producere John Congleton (St. Vincent, Anna Calvi, Chelsea Wolfe, David Byrne, FFS, Swans stb.) lett. Congleton klientúrájából Amanda Palmer is feltűnik vendégként a lemezen, de az igazi meglepetést a fátyolos hangú angol énekesnőnek, a nyolcvanas-kilencvenes években aktív Everything But The Girl együttessel (és a kilencvenes évek közepi Massive Attack-kollaborációival) elhíresült Tracey Thornnak a vendégszereplése jelenti.
Tracey az új John Grant-album első kislemezdalában, az új szerelmet ünneplő Disappointing című teátrális diszkó-funk duettben:
FRISSÍTÉS: a dalhoz szeptember 9-én egy szaunában forgatott, nagyon meleg videoklip is érkezett, melyet David Wilson rendezett, és a Hercules & Love Affair-vezér Andy Butler is feltűnik benne már az 50. másodpercnél!
.
a Grey Tickles, Black Pressure album véres-vicces beharangozó kisfilmje a címadó dal egy részletével, még júniusból:
.
a lemez számlistája az alábbi Bandcamp-lejátszón:
.
„I am the greatest motherfucker . . .” – a 2013-as album GMF című dala élőben, Sinéad O’Connor és lánya, Róisín Waters vokáljával:
.
itt meghallhatók a korábbi John Grant-albumok: a Midlake-tagokkal felvett 2010-es Queen Of Denmark debüt deluxe verziója. . .
1.TC And Honeybear
2.Marz
3.Where Dreams Go To Die
4.Sigourney Weaver
5.Chicken Bones
6.Silver Platter Club
7.It’s Easier
8.Outer Space
9.Jesus Hates Faggots
10.Caramel
11.Leopard And Lamb
12.Queen Of Denmark
13.That’s the Good News
14.Supernatural Defibrillator
15.Fireflies
16.What Time?
. . .és a GusGus-tag Biggi Veirával rögzített 2013-as Pale Green Ghosts nagylemez. . .
. . . ez pedig a Hercules & Love Affair 2014-es The Feast Of The Broken Heart albuma, melynek 3. és 8. számában is Grant énekel:
.
ráadásként itt egy dal Tracey Thorn idei kiadványáról, az angol rendezőnő Carol Morley The Falling című első nagyjátékfilmjének zenéjét tartalmazó 17 perces Songs from The Falling EP-ről, melynek hangmérnöke az énekesnő férje, az Everything But The Girl duó másik tagja, Ben Watt volt:
a brit mozikba idén áprilisban került The Falling előzetese: