A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Johnny Marr hazatért Manchesterbe és The Smiths dalokat adott elő 30 vonós kíséretében

2023. december 9., 11:44

Johnny Marr turnéja hazatért Manchesterbe, ahol két koncertet is adott a gitáros-dalszerző, méghozzá egy új koncerthelyszínen, az Aviva Studios-ban. A kísérőzenekara részét képezte egy 30 főből álló vonóscsapat is, ami sokat dobott az előadáson, melynek keretében néhány The Smiths klasszikus is elhangzott.

Johnny Marr szólódalai mellett elhangzottak a Bernard Sumnerrel (New Order) közös Electronic zenekara slágerei, a Get The Message és a Getting Away With It is, de a lényeg persze az az négy The Smiths dal volt, melyek szintén a repertoár részét képezték. A koncerten, a kétszámos ráadással együtt 16 számot adtak elő, a The Smiths klasszikusok pedig szépen elosztva szerepeltek a programban. A How Soon Is Now? a koncert első felében hangzott el, a Please, Please, Please Let Me Get What I Want pedig a vége felé. A ráadásban viszont csak és kizárólag The Smiths-t játszott a zenekar: a Panic nyitotta a ráadást, majd erre érkezett a There Is a Light That Never Goes Out, ami szerény véleményem szerint a legjobb The Smiths dal.

Ráadásként pedig mutatjuk, hogyan hangzott az Electronic száma, a Getting Away With It, aminek eredetijében egyébként a Pet Shop Boys-os Neil Tennant is közreműködik:

Szerző:
Kezdjük a hetet egy új Norah Jones dallal!
febr. 26., 10:24