Josh Homme-ék új Eagles Of Death Metal-albumot adnak ki +FRISSÍTÉS: a Complexity című dal új videoklipje!
A Queens Of The Stone Age-frontember Josh Homme ráérő idejében a régi cimborájának, a gitáros-énekes Jesse „The Devil” Hughesnak a társaságában alakított Eagles Of Death Metal nevű garázs-rockos projekttel is dolgozik társszerző-producerként és dobosként. Az eddigi három EODM-albumot (Peace, Love, Death Metal – 2004, Death By Sexy – 2006, Heart On – 2008) követő nagy kihagyás után idén október 2-án végre kiadnak Zipper Down címmel egy negyediket is, melyhez egy dal és pár beharangozó videó is érkezett.

A június 16-án egy Star Trek-inspirálta vicces kislemezborítóval közzétett első dal, a Complexity ugyan kis csalódást keltett, hiszen reciklált darabról volt szó (eredetijében már négy éve megjelent Jesse Hughes szólóalbumán, a Boots Electric néven kiadott Honkey Kongon), de annak nagyon örülhetünk, hogy végre elkészült az új album, melynek munkálatairól az első hírek már 2013 tavaszán megérkeztek. Ahogy örülhetünk annak is, hogy az EODM-koncerteken ritkán feltűnő Josh Homme az elmúlt hetekben beugrott dobolni a turné néhány fellépésére (legutóbb a múlt hétvégén a Nova Nock fesztiválon, hogy a júliusi Kingdom Of Hegyalja magyar közönsége is elkezdhessen reménykedni). Jesse Hughesról ráadásul egy igazi dokumentumfilm is készült, melynek július 1-jén lesz a világpremierje.
az új Eagles Of Death Metal-album beharangozó videója:
a Jesse Hughes frontemberről készült The Redemption Of The Devil című dokumentumfilm előzetesét szintén tegnap mutatták be:
a június 16-án közzétett Complexity című Eagles Of Death Metal-kislemezdal:
FRISSÍTÉS: augusztus 27-én a dalhoz hivatalos videoklip is érkezett Liam Lynch rendezésében!
.
a Complexity eredetije Jesse Hughes 2011-es Boots Electric-szólólalbumáról:
.
emlékeztetőül itt a leghíresebb Eagles Of Death Metal-klip, a 2006-os I Want You So Hard (Boy’s Bad News), melyben Jack Black és Dave Grohl is feltűnik:
.
az októberben megjelenő új album számlistája és borítója:
Eagles Of Death Metal: Zipper Down (2015)
1. Complexity
2. Silverlake (K.S.O.F.M.)
3. Got A Woman
4. I Love You All The Time
5. Oh Girl
6. Got The Power
7. Skin Tight Boogie
8. Got A Woman (slight return)
9. The Deuce
10. Save A Prayer
11. The Reverend
a Complexity kislemez borítója nagyban: