A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Jövőre kiadja végre első szólóalbumát Michael Stipe

2022. december 22., 10:23

Az 1980 és 2011 között működött R.E.M. frontembere, Michael Stipe egy interjúban beszélt arról, hogy lassan, de biztosan visszatért a zenéléshez, épp az első szólóalbumán dolgozik, ami – ha minden jól megy – jövőre végre meg is jelenik. Hát úgy legyen, mi legalábbis nagyon örülnénk neki, és ezzel biztosan nem csak mi vagyunk így.

Azt, hogy 2023-ban végre lesz Michael Stipe-szólóalbum, szinte biztosra vesszük, legalábbis az énekes-dalszerző egy nemrég adott interjúban nagyon így beszélt egy esetleges nagylemezről. Már egy ideje dolgozik rajta gőzerővel, a folyamatot csupán az lassítja le, hogy egy csomó különböző zenészt kért fel az egyes számokhoz, ez pedig komoly szervezést igényel. Stipe szerint az anyag pont emiatt nagyon változatos lesz, az egyes dalok eléggé elütnek majd egymástól. Pozitívumként hozta fel azt is, hogy egyelőre nincs mögötte menedzsment, se lemezkiadó, nincs szerződése senkivel, így életében először egyetlen egy embernek kell megfelelnie, az pedig ő maga. Jelen pillanatban Michael Stipe úgy érzi, jövőre biztosan elkészül a nagylemezzel. Arról, hogy ki az a sok zenész, akivel együttdolgozik, semmit nem árult el.

Stipe azt is elmondta, hogy amikor az R.E.M. legénysége abbahagyta a közös munkát, utána legalább öt évig nem nehezen talált magára, mint zenész, és abban az időszakban el sem tudta képzelni, hogy majd egyszer lemezt adjon ki. Persze teljesen nem szakadt el a zenéléstől. A legfontosabb ebből a szempontból a Fischerspoonerrel való együttműködése volt 2018-ből, a zenekar Sir című lemezének volt volt producere, sőt a dalszerzésből is kivette a részét.

Hasonlóan kedves élménye volt az I’ll Be Your Mirror: A Tribute to The Velvet Underground & Nico című lemezen való közreműködés, melyen a nyitó dalt, a Sunday Morningot adta elő.

Végül, de nem utolsósorban említsük meg az idén szeptemberben kiadott, de még 2018-ban készült Future If Future című, remek kis szólószösszenetet, melynek egyfelől Brian Eno volt a producere, másfelől ez a világ legelső olyan 12 inches vinyl lemeze, ami bioműanyagból készült.