A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Joya Marleen, a svájci popreménység először Budapesten

2023. november 19., 0:36

Joya Marleen ugyan csak most töltötte be a húszat, finom történetmesélő dalai, dalszerzői tehetsége miatt olyan, mintha már évtizedeket ölt volna a szakmába, szerzeményei azonban üdék és nagyon is maiak. A tehetséges svájci énekesnő koncertjein mindenkit rabul ejt erős kisugárzásával és táncra bátorító dalaival és szerencsére április 24-én mi is megbizonyosodhatunk erről a Dürer Kertben.


Noha Joya Marleen csak most töltötte be a húszat, az énekesnő számára egyáltalán nem újkeletű hobbi a dalszerzés: „Mindig is írtam dalokat, már jóval azelőtt, hogy tudtam volna valamit a versszakokról, átvezetésekről vagy refrénekről”.
2016 óta koncertezik popot, folkot és jazzes elemeket ötvöző dalaival és saját feldolgozásaival, 2018-ban pedig már a Cirque du Soleil kísérő előadásában énekelt Dübendorfban. Első kislemezét 2020-ban jelentette meg, és a Nightmare titokzatosságával és drámaiságával igazi szenzáció lett hazájában, Svájcban, ahol az Airplay Charts első helyéig jutott.

Az énekesnő 2022-ban három díjat is hazavihetett a Swiss Music Awards-on a „Legjobb tehetség”, a „Legjobb női előadó” és a „Legjobb sláger” kategóriában. Pedig ekkor még meg sem jelent első nagylemeze, amelyre idén nyárig kellett várni. A Fish In Your Glass nagyon erős bemutatkozás lett, rajta olyan fülbemászó slágerekkel, mint a Terrible Things vagy a Next to You.

Klipjei mindegyike is kreatív, vibráló, amely jól passzol az énekesnő erőteljes kisugárzásához is. Joya Marleen könnyen lehet a következő popszenzáció, érzékenységével, jól eltalált témáival igazi üdítő jelenségnek ígérkezik, így nem érdemes kihagyni magyarországi bemutatkozását április 24-én, a Dürer Kertbe.

Jegyek: www.livenation.hu

Fotó: Jonathan Labusch

BUDAPEST TELI VAN FALUVAL – INDUL A RADNÓTI SZÍNHÁZ PODCAST-SOROZATA
nov. 20., 16:45