A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Judith Hill: Back In Time – Prince-lemez Michael Jackson duettpartnerének

2015. október 17., 18:24

Prince idén nemcsak saját új sorlemezét adta ki (a HITnRUN Phase One-ra olyan dalok kerültek, mint a Hardrocklover vagy a Fallinlove2nite), de új védence, Judith Hill debütáló albumán is ő a hangszerelő-producer-zenésztárs-vokalista. A dalszerző-zongorista-énekesnő 2009-ben Michael Jackson utolsó duettpartnereként híresült el, az amerikai The Voice-ban való 2013-as szereplésekor már Grammy-díjat jósoltak neki, amit aztán a háttérénekesnőkről szóló 20 Feet From Stardom című Oscar-díjas dokumentumfilmmel idén meg is kapott – és Prince-szel készült soul-funk lemeze is remek lett.

Az 1984-ben zenészcsaládban, japán anyától és fekete amerikai apától született Judith Hill az elmúlt másfél évtizedben rengeteg sztár lemezein énekelt (Anastacia, Robbie Williams, Rod Stewart, Elton John, Dave Stewart stb.), de a nagy kiugrást az hozta meg számára, mikor Michael Jackson a 2009 nyarára meghirdetett londoni koncertsorozatához az I Just Can’t Stop Loving You című dalban őt választotta duettpartnernek. Jackson két héttel a tervezett nagy visszatérés előtt elhunyt, de a felkészülésről forgatott This Is It dokumentumfilmbe bekerültek a közös próbafelvételek, és Judith a gyászszertartáson is emlékezeteset énekelt. 2013-as The Voice-szereplésével további népszerűséget szerzett, ahogy a háttérénekesnők sorsáról szóló 20 Feet From Stardommal is, mely 2014-ben a legjobb dokumentumfilm Oscarját nyerte, a legjobb zenés filmként pedig 2015 februárjában egy Grammy-díjat is hozott Judith (és három veterán kolléganője, Darlene Love, Merry Clayton és Lisa Fischer) számára.

JudithHill-jackson

Prince az énekesnőre furamód nem a fenti munkái, hanem egy tévéinterjú nyomán figyelt fel, ahol Judith arról beszélt, hogy mennyire szívesen dolgozna a minneapolisi herceggel. 2015 január-február fordulóján alig két hét lefogása alatt felvették a zongorista-énekeső első albumát, ahol az évek során sok stílusban jártasságot szerzett Judith szerzeményei (köztük a Red Hook Summer című 2012-es Spike Lee-filmhez már megjelent, de most újravett Beautiful Life és My People) markáns Prince-hangzást kaptak, hiszen a felvételeken a producer úr gitáron és basszusgitáron is játszik, több dalban az énekhangját is halljuk. Az anyagot Prince nagy lelkesedésében már március végén kitette pár napra a netre, de csak most október 23-án jelenik meg hivatalosan a főnök úr NPG kiadójánál.

a kis Judith az első zongorájával – a lemezborító nagyban:

judithhill-back

a Cry, Cry, Cry elő előadása október 15-én a Stephen Colbert vezette The Late Show-ban:

egy nyolcperes dokumentumfilm az album születéséről, a végén egy vicces jelenet Prince-szel:

a 20 Feet From Stardom mozielőzetese és egy hosszabb featurette-je:

a Desperation című kislemezdal, mely a Red Hook Summer című 2012-es Spike Lee-filmhez készült . . .

. . . majd a 20 Feet From Stardomba is bekerült zongorás verziójában, ahol a fekete filmesek teljesítményeit jutalmazó Black Reel Awards 2014-es gáláján a legjobb filmdalnak járó díjat kapta:

az I Just Can’t Stop Loving You duett Michael Jacksonnal a 2009-es próbák idején:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39