Július 8-án érkezik George Michael ikonikus Older albumának újrakiadása
26 évvel ezelőtt, 1996. május 13-án jelent meg George Michael harmadik szólóalbuma, az Older, amit sokan a 2016. karácsonyán, 53 éves korában váratlanul elhunyt énekes-dalszerző legjobb lemezének tartanak. Az albumról szinte minden szám kislemezen is megjelent, majd egy évvel az első megjelenése után az Oldert újra kiadták egy bónuszlemez társaságában. Most pedig ismét megjelenik.
![](https://openairradio.hu/wp-content/uploads/2022/05/George_Michael.jpg)
George Michael legendás Older című albuma eredetileg 1996. május 13-án jelent meg, és három egymás utáni héten át vezette a toplistákat, összesen több mint 35 hetet töltött a top 10-ben. Az album két dala, a Fastlove és a Jesus To A Child felért a slágerlisták első helyére, négy további szám pedig a top 3-ban szerepelt. Az album hatalmas sikereket ért el, az Egyesült Királyságban hatszoros platina lett, de 22 másik országban is elért ebbe a státuszba. Nincs még egy olyan nagylemez, ami ekkora sikert ért volna el.
Az Older George Michael harmadik nagylemeze volt szóló előadóként, és azért is jelentős az énekes-dalszerző munkásságában, mert itt próbált ki új zenei stílusokat, szélesítve ezzel előadói repertoárját. A kritikusok által is elismert és nagyra becsült album a legszemélyesebb lemeze volt George Michaelnek, melyhez a legfájdalmasabb való életbeli tapasztalataiból merített ihletet. Annak idején ő mga is úgy nyilatkozott a lemezről, mint legjobb munkájáról:
„Szerintem ez a legjobban megírt, lelkileg leggyógyítóbb hatású zene, amit életem során írtam … Az Older a legcsodálatosabb pillanatom.”