A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Jungle feat. Bas: Romeo – klip a brit tánczenekar és az amerikai rapper közös dalához

2021. július 7., 0:42

Josh Lloyd-Watson és Tom McFarland londoni funk-soul együttese, a Jungle a 2014-es debütalbum és 2018-as For Ever után 2021. augusztus 13-án áll elő Loving In Stereo című harmadik sorlemezével, melyről a Dry Your Tears, Keep Moving és Talk About It dalok pazar táncklipsorozatában most az amerikai rapper Bas társaságában készült Romeo című felvételt is közzétették egy videóval. Közben bemutattak egy klipet ugyanazokkal a táncosokkal és ugyanazzal a stábbal két amerikai DJ-producer, Diplo és Damian Lazarus közös Don’t Be Afraid számában való közreműködésükhöz is, de az kilógott a szériából.

„Mindig küldetésemnek éreztem, hogy olyan előadókkal dolgozzam, akiknek hangzása és világa a rap szokásos hangtájképein túl is inspirál” – mondja az 1987-es párizsi születésű, szudáni származású Bas (polgári nevén: Abbas Hamad), aki már az első Jungle album óta nagy rajongója volt Josh és Tom együttesének, és mikor 2019-ben együtt szerepeltek New Yorkban a Greatest Day Ever Festivalon, részeg felbátorodásában berontott az öltözőjükbe, hogy személyesen is kifejezze nagyrabecsülését. A backstage-összehaverkodásból aztán Londonban egy közös stúdiófelvétel is született.

A kilencvenes évekbeli nyári hiphop utcabálok hangulatát idéző Romeo című szám amiatt is különleges, mert Bas az első előadó, aki featuring pozícióban szerepel egy Jungle-felvételen: a múlt havi Diplo/Damian Lazarus-kollaborációban ugyanis a Jungle-tagok voltak a vendégek, és a hozzá készült táncvideó is szakított klipsorozatuk egysnittes esztétikájával. A most bemutatott Romeo videónál viszont Josh és társrendezője, Charlie di Placido ismét vágás nélküli vizuális kíséretet jegyeznek – ezúttal a táncosok közül a fiúk viszik a prímet, a lányok (köztük a finn modell Mette Linturi) csak a szobán kívülről nézik őket.

Never lose, steady climb
City crime infested
Ten years so divine my blessings
I injected hope into my lungs
And spoke up things I once
Thought were silly dreams
I’ll walk you through the scene
Jump on a jet and it’s chartered a star
I’m batting the cycle
I don’t even like her
She deaded I cannot be bothered to call
Hope you see the light, darling
Oh yes, running like four legs
Them people fall
They don’t want no run-ins like bow legs no
Jumped out the circus like Soleil curving
My people got me, copy, solid, sterling

Steel resolve
Look at you
You like a cube of sugar in a pool of water
Bet you will dissolve
Had so much to prove

But no wherewithal so you got
Nowhere at all no way out
Either way it’s all gon’ play out
It’s all gon’ play out

I never seen this type of glow
Look at the seed I planted grow
I think they need to add a fee
We don’t wanna be the status quo
Plot twist, the pot twist
Let’s talk about some progress and objectives
If you talking bout less then I’m
Came a long way, I’m a project
Baby, this a Rollie not a Timex
She climb me like an ibex and top me
I came a long way

2010 they tried to end me, glad to see the bullets off
(We still here, you missed, you bitch)
2020 Grammy nominated bet we going off
Admittedly, I know that don’t make me but it make the rest of you fonder
Keep ’em all arms length like a boy bassy E Honda
Or Dhalsim, I’m flossin’, I’m drippin’, two commas
Trying to find the real nothing in my viewfinder
Here you find ’em

Steel resolve
Look at you
You like a cube of sugar in a pool of water
Bet you will dissolve
Had so much to prove

But no wherewithal so you got
Nowhere at all no way out
Either way it’s all gon’ play out
It’s all gon’ play out

But no wherewithal so you got
Nowhere at all no way out
Either way it’s all gon’ play out
It’s all gon’ play out

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

JUNGLE (@jungle4eva) által megosztott bejegyzés

.
az új album borítója és számlistája:

Jungle: Loving In Stereo (2021)

Dry Your Tears
Keep Moving
All Of The Time
Romeo (feat. Bas)
Lifting You
Bonnie Hill
Fire
Talk About It
No Rules
Truth
What D’You Know About Me
Just Fly, Don’t Worry
Goodbye My Love (feat. Priya Ragu)
Can’t Stop The Stars

.
a rapper Bas egy idén májusi klipben a kaliforniai Audio Push duóból ismert Price-szal és a Fugees-legenda Wyclef Jeannel. . .

. . . a Dreamville lemezkiadó 2019/2020-as listavezető Revenge Of The Dreamers III válogatásának 2., 6., 9., 11., 21, 23. és 27. számában. . .

. . . és saját 2018-as Milky Way című legutóbbi albumán, melyen a Dreamville-főnök J. Cole, A$AP Ferg és a Lion Babe duó is szerepel:

1. „Icarus” (feat. Ari Lennox)
2. „Front Desk”
3. „Tribe” (with J. Cole)
4. „Boca Raton” (with A$AP Ferg)
5. „Barack Obama Special”
6. „Purge”
7. „Fragrance” (feat. Correy C)
8. „Infinity”
9. „Infinity+2” (feat. Correy C)
10. „Sanufa”
11. „Great Ones”
12. „PDA”
13. „Designer”
14. „Spaceships + Rockets” (feat. Lion Babe, Moe Moks & mOma+Guy)

PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47
Jungle – klipdalok a brit funk-soul tánczenekar új Volcano albumáról
máj. 24., 22:51