Jungle: Happy Man + House In LA – egyszerre két új klipdal négy év után a brit funkzenekartól
A 2013-ban feltűnt – és a BBC Sound Of 2014 listára is felkerült – titokzatos londoni Jungle funk-soul kollektíva két dalszerző-zenész-producer, Tom McFarland és a klipeket társrendezőként jegyző Josh Lloyd-Watson köré épül, akik 2014 legjobb lemezei közt jegyzett címnélküli debütalbumuk anyagával 2015-ben a Sziget Fesztiválon is remek koncertet adtak. Négy év után most új felvételekkel állnak elő, egyszerre két új kislemez- és klipdallal, az idén várható második Jungle-nagylemez előfutáraként.

A Londonban felvett és koncepcióját tekintve a „szakítós dalokat játszó posztapokaliptikus rádióállomás” szlogennel jellemzett új albumról már tavaly ősz óta játszanak élőben dalokat, a stúdióverzióban most közzétett két számot például decemberi koncertfelvételek formájában már az amerikai tévés Carson Daly műsorában is bemutatták pár hete. A június 22-én egy dupla A-oldalas vinyl kislemezen is megjelenő két dal közül a Happy Man tempósabb, a House In LA elszállósabb, és a hozzájuk tartozó míves klipek is jól ellenpontozzák egymást egy sötétebb belső és egy világos külső térben.
.
emlékeztetőül az első Jungle-album klipjei, időrendben 2013-tól 2015-ig:
Platoon
The Heat
Busy Earnin’
Time
Julia
.
a 2015-ös Sziget-fellépésükön The Heat című dalukkal: