A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Kapni levegőt, adni tereket – itt a Jazzékiel új klipje

2020. október 16., 12:12

Már a harmadik videoklip jelenik meg a Jazzékiel zenekar idén megjelent negyedik, komor és zajos Szép napok című nagylemezéhez: ezúttal a Tereket című dalhoz forgott hipnotikus, nyugodt, gördeszkázós klip a Pilisben. Főszerepben a zenekar korábbi managere, Horváth Renátó – aki sokadmagával épp körbegurulja a Balatont. A zenekar pedig közben október 16-án bemutatja új albumát az Akvárium Klubban.

A Kósa Péter által fényképezett, végtelen nyugalmat árasztó képsorok főszereplője Horváth Renátó, aki számos zeneipari projekt (Balcony TV, Banding, BUSH, Eastaste) színeiben építi a könnyűzenei kultúrát itthon, október 15-től pedig négy napon keresztül gördeszkával teszi meg a Balaton körüli, 240 kilométeres távolságot. Ehhez BalatonKörDeszka néven közösségi kezdeményezést indított, amelyhez bárki csatlakozhat.

A Klinik és a Draze Records közös gondozásában megjelent, korlátozott példányszámú 12 inches vinylen is beszerezhető Szép napok album lemezbemutatója október 16-án lesz az Akvárium Klubban. A járványhelyzetre való tekintettel ezúttal ülős koncerten néhány dal erejéig ismét csatlakozik a zenekar korábbi gitárosa, Hajba Áron is a csapathoz. Az este másik fellépője Egyedi Péter lesz, aki szólóban, a Mmamt személyes, szerzői világával érkezik.

A lemezbemutató FB-eseményoldala

Kördeszka FB-eseményoldal

Fotó: Martin Wanda