A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Kasabian: ALYGATYR – új szám négy év után +FRISSÍTÉS: a kilépett frontember Tom Meighan első szólódala

2021. október 27., 4:28

A XXI. század legsikeresebb brit rockzenekarai közt jegyzett Kasabian a 2017-es For Crying Out Loud című hatodik sorlemezével 2018 őszéig koncertezett, majd a dalszerző-producer-gitáros-énekes Sergio Lorenzo Pizzorno 2019-ben The S.L.P. név/cím alatt adott ki szólóalbumot. 2020 júliusában jött a hír, hogy Tom Meighan frontember a barátnője bántalmazásáért bíróság elé került: bűnösnek vallotta magát, megúszta közmunkával, pénzbüntetéssel és rehabbal, de az együttesből távoznia kellett. A Kasabian 2021 októberében tért vissza a frontemberséget egyedül felvállaló Pizzornóval az élen – új turnéval és a ma egy friss kislemezdallal is.

A zenekarvezető és ritmusszekciója, a basszista-alapítótárs Chris Edwards és Ian Matthews dobos – hogy a sajtófotókon továbbra is négyen legyenek – felvették hivatalos tagnak a koncerteken már 2013 óta velük pengető Tim Carter gitárost, de az aktuális turnén a korlátozott énekhangú Pizzornónak plusz vokális támogatást nyújt a hajdani The Music-frontember és rendszeres The Streets-kollaborátor Rob Harvey is (aki szintetizátorosként és gitárosként is hozzájárul az élő hangzáshoz).

A 2011-es Velociraptor! album címadó dalára rímelő ALYGATYR (azaz Aligátor) címmel közzétett hibrid hangzású új szám –  melyet a ma esti koncerten a zenekar szülővárosában, Leicesterben vélhetően élőben is bemutatnak – beleillik az eddigi Kasabian-kánonba, de egy irritáló autotune-os témával azért ki is lóg onnan.

FRISSÍTÉS: a dal élő előadása a megjelenés napjának estéjén a leicesteri koncerten, Rob Harvey hathatós énektámogatásával!

Get paid
Roll like an alligator
Too hot to touch
Like a radiator

smokes dry
blood on the surface
And the fast food glows
In your Westfield nightmare

Jet packs
Life in a simulator
Drip feed
Straight to the Incubator

We’re all high
Living on the fumes
Never back down
Never back down

I wanna know if you hear the rhythm
I wanna know if you hear them,
I wanna know if you hear the rhythm
Out in space
I wanna know
I wanna know
I wanna know if you hear them

Cry me a river
Don’t you want the stars on the sky
See you better rise from the ashes
Don’t you wanna, try just a minute
With me, try just a minute with me

Don’t ever say
We’re only human
You’re Making all the kids feel insecure
Another day
Another daughter
All we ever wanted was a love so pure

So fresh
Smile like an alligator
Ryled up
jumped up sophisticater
The pound signs
are rolling in our eyes
Never back down
Never back down

I wanna know if you hear the rhythm
I wanna know if you hear them,
I wanna know if you hear the rhythm
Out in space
I wanna know
I wanna know
I wanna know if you hear them

Cry me a river
Don’t you want the stars on the sky
See you better rise from the ashes
Don’t you wanna, try just a minute
With me, try just a minute with me
.
videók a Kasabian bő három év kihagyás után, 2021. október 13-án tartott glasgow-i visszatérő koncertjéről:

.
a zenekar volt énekese, a barátnőjét egy évvel a bírósági tárgyalás után feleségül vevő Tom Meighan pont a Kasabian visszatérésével egy időben kezdte el beharangozni Would You Mind című első szólódalát Charlie Lightening fotós-rendező vizuális kíséretével:

Tom szeptemberi írása a Medium.com oldalán, mentális egészségről, rehabról, felelősségvállalásról és első saját szerzeményeiről:
https://tommeighan.medium.com/check-your-soul-db16b36d62dc

.
FRISSÍTÉS 2: két nappal a Kasabian visszatérő száma után megjelent Tom Meighan szólódala is, ingyenes letöltésként, klippel együtt!

Would you mind if I lean on you for a little while?
It’s good to help each other
Would you mind if I ask you one last favour
‘Cause we’ve always been like brothers

Would you mind if I told you honestly
What’s really been happening to me?
Would you reach out or will you let me fall?
It doesn’t matter ’cause I’ll never risk that call

Would you mind if I lean on you for a little while?
Do me one last favour
Would you mind if we stopped telling each other lies?
‘Cause I’m trying to be braver

Would you mind if I told you honestly
What’s really been happening to me?
Would you reach out or will you let me fall?
It doesn’t matter ’cause I’ll never risk that call

Would you mind if I told you honestly
What’s really been happening to me?
Would you reach out or will you let me fall?
It doesn’t matter ’cause I’ll never risk that call
It doesn’t matter ’cause I’ll never risk that call

.
a 2017-es For Crying Out Loud című legutóbbi Kasabian-lemez, a deluxe kiadás 2016-ban felvett bónusz koncertanyagával:

‘Ill Ray (The King)’
‘You’re In Love With A Psycho’
‘TwentyFourSeven’
‘Good Fight’
‘Wasted’
‘Comeback Kid’
‘The Party Never Ends’
‘Are You Looking For Action?’
‘All Through The Night’
‘Sixteen Blocks’
‘Bless This Acid House’
‘Put Your Life On It’

+

Underdog (Live at King Power Stadium)
Bumblebeee (Live at King Power Stadium)
Shoot The Runner (Live at King Power Stadium)
Eez-eh (Live at King Power Stadium)
Fast Fuse (Live at King Power Stadium)
Days Are Forgotten (Live at King Power Stadium)
I.D. (Live at King Power Stadium)
British Legion (Live at King Power Stadium)
Doberman / Take Aim (Live at King Power Stadium)
Put Your Life on It (Live at King Power Stadium)
Stuntman (Live at King Power Stadium)
L.S.F. (Live at King Power Stadium)
Stevie (Live at King Power Stadium)
Vlad The Impaler (Live at King Power Stadium)
Fire (Live at King Power Stadium)

.
Serge Pizzorno 2019-es debütáló The S.L.P. szólóalbuma két brit rapper, Little Simz és Slowthai közreműködésével:

Meanwhile… In Genova
Lockdown
((trance))
The Wu
Soldiers 00018
Meanwhile… At The Welcome Break (feat. Slowthai)
Nobody Else
Favourites (feat. Little Simz)
Kvng Fv
The Youngest Gary
Meanwhile… In The Silent Nowhere

Iggy Pop: Hero – Neu!-feldolgozás az eredeti zeneszerző-gitárossal, Michael Rotherrel
jún. 26., 16:24
Gorillaz feat. Thundercat: Cracker Island – új kislemezdal
jún. 22., 19:14
Starcrawler: She Said – klipdalok az új albumról + az énekesnő szereplése Father John Misty videójában
jún. 18., 18:31
Röyksopp – dalok az idei Profound Mysteries album II-es számú folytatásáról
jún. 15., 17:54