A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Kedd este Nomadguru: Imelda May, DJ Koze, Miladojka Youneed

2015. február 23., 2:59

NOMADGURU (12. műsor)

2015. 02. 24. Kedd, 18.00

Imelda May (Írország)

16 éves kora óta énekel különféle írországi lokálokban, más-más felállású zenekarokban. 2002-ben saját kísérő csapatot alakított, és Londonba költözött.  Első két lemezével lassan de biztosan építette karrierjét, főként a másodikat követően:  a Love Tattoo-t a kritikusok lelkesen dícsértek, és az írországi toplistákon az album a csúcsra került. Ettől kezdve rangosabb koncert-meghívások jöttek, több pénz lett a stúdióra, reklámra és amikor 2010-ben elkészült a Mayhem c. nagylemez, végre beváltotta a hozzá fűzött reményeket: meghozta Imelda May számára a világhírt.

Az album egyik slágere régi Gloria Jones dal, mely 1965-ben az énekesnő egyik kislemezének b oldalán jelent meg. A számot Ed Cobb szerezte, és más zenekaroknak is ajánlotta a dalt, ám azok visszautasították, senkit sem érdekelt egészen 1981-ig, amikor a Soft Cell nevű new wawe duó dolgozta át, és tette világhírűvé. 2001-ben Marilyn Manson is elkészítette a maga verzióját, és 2010-ben a Tainted Love c. szám Imelda May féle változatának (másik három saját szerzeményű kislemezslágerrel együtt) komoly szerepe volt abban, hogy a Mayhem sikeres album lett, a britt toplistákon a legjobb tíz közé került.

Imelda May tavaly lepett meg bennünket legújabb, Tribal c. nagylemezével. Ezen folytatja a 2008-ban megkezdett buli-hangulatot, dinamikus, egyszerű és lényegre törő ritmusokat. A Tribal sikere felülmúlta még a Mayhemét is, pl  a brit toplistákon egészen a 3-dik helyig kúszott fel. A Mayhem azonban változatosabb, szélesebb spektrumát fogja be a rockabilly alapokhoz kapcsolódó más stílusoknak, mint a jazz és a blues, az ismerkedést Imelda May zenéjével érdemes tehát a Mayhemmel kezdeni.

DJ Koze (Németroszág)

A Hamburgban élő Stefan Kozalla azaz DJ Koze nem csak a deep- és progresszív house megszállotja, vonzódik a szokatlan hangzáshokhoz, nála a techno gyakran ambiemtre vált, széttördelt ritmusok, dallamgyilkos atonalitások csíphetők nyakon zenéjében.
Túl számos kislemezen, maxi-lemezen és remixen 2010-ben debütált az első Kosi Comes Around c. nagylemezével. A techno és house elemekből izgalmas zenét épített, ám a 2013-ban megjelent második album, az Amygdala az igazán ütős. Ez az elsőnél sokkal változatosabb zenei világot mutat, úgy, hogy az elektronikus dübörgésekre többféle irányzatot, hangképet, zörejt kevert. Nem csekély az album felvételein segédkező előadók sora. Mindjárt az első szám, Track ID Anyone a 2010-es években Swam címűl lemezével berobbanó Caribou segédletével készült. Az Ich Schreib’ Der Ein Buch c. dal kulcsfigurája az 1925-ben született Hildegard Knef, aki a második világháború végén, a romos Berlinben (orosz fogságból szabadulva) kabarékban, színházakban játszott és énekelt. Itt ismerte meg későbbi (amerikai származású) férjét, és pár év múlva már Hollywoodi filmszerepekben látható. Többször visszatért hazájába is, a Bűnös című film pár perces ruhátlan szerepléséért, illetve a film prostitúciót és öngyilkosságot felölelő témavilága miatt azonban valóságos rágalomhadjárat indult ellene. A német média felkapta a hírt, egy csapásra ismertté vált. A mérleg egyik oldalán a Bűnös c. film miatt bezárt, és hetekig üresen álló német mozik állnak, a másikon az a hétmillió néző, aki a botrányhősre volt kíváncsi. A személye iránti érdeklődés miatt 1951-ben megjelent első kislemeze, és énekesnői karrierje során több évtizeden át készített német sikerlistás dalokat.

Dj Koze kíméletlenül bánik az Ich Schreib’ Der Ein Buch című Hildegard Knef slágerrel, a mély basszusokba ágyazott melódiát folyamatosan megtöri, atonális zörejekkel ugrasztja ki a hallgatót a ritmusból, és az eredeti meloszból egy kontraverz elektronic-antislágert hozott létre.
Dj Koze legújabb munkája egy 2014-ben megjelent remix-album, amelyen mások számait keverte át. Ha nem a techno és house-ra hegyezett fülekkel, hanem úgy általában, az elektronika, alterrock és wawe egészét tekintve mérjük le a német lemezlovas munkáit, akkor továbbra is a 2013-ban megjelent Amygdala a karrierjének eddigi csúcspontja. Érdemes lesz figyelemmel kísérni, milyen zenéket fog még készíteni.

Miladojka Youneed (Szlovénia)

A szlovén avantgárdról többnyire a Laibach zenekar és a Slovenische Noe Kunst jut eszünkbe, pedig létezett még néhány figyelemre méltó csapat ebben az országban. Egyikük a nyolcvanas években alakult Miladojka Youneed. Első hanganyaguk kazettán jelent meg és a rock, a jazz, a funky és a blues találkozásából született számok a nyolcvanas évek alterrock zenéinek legjavához tartoznak.

A Miladojka Youneed 1998-ban szűnt meg, 6 nagylemezéből 3 koncertfelvétel, ami jelzi a zenekar élő játékának intenzitását.

Ürmös Attila