A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Keith Richards szerint a mai popsztárok elvesznének a dalszerzőik nélkül

2016. április 2., 13:10

A Rolling Stones gitárosa egy friss interjúban úgy vélekedett a zeneipar ma már csak a pénzről és egyes emberek dicsőséghajhászásáról szól, miközben a legtöbb előadó még csak nem is a saját szerzeményeit adja elő.

keith_richards_trouble_video

Napjaink popcsillagainak többsége dalszerzőkkel dolgozik, még csak nem is a saját szerzeményeit adja elő a színpadon – Keith Richards a Time Out London-nak adott interjújában kérdezték az olyan előadókhoz való viszonyulásáról, mint Rihanna vagy Adele, akik a gitáros szerint a stábjuk, a szerzőik nélkül „nem állnának meg önmagukban.”

„A iparosodás a zenében talán még soha nem volt annyira erős és nyomasztó, mint manapság. Elég csak megnézni az X-Faktor nevű tehetségkutató borzalmakat: ezeket a műsorokat azoknak találták ki, akik semmi másra nem vágynak, mint hírnév. Mit is mondhatnék, sok sikert hozzá, tapasztalják meg, milyen ezzel élni, ha ennyire szeretnék” – jelentette ki Richards ellenpéldaként hozta fel, miszerint a Rolling Stones (I Can Get No) Satisfaction című slágerét egyedül, egyetlen éjszaka alatt, „egy gitárral az ágyban” írta meg.