A magyarul is olvasható nagyszerű regény, a 2009-ben megjelent Bunny Munro halála a brit Sky One csatornára érkezik majd összesen 6 részben. A készítő a svéd Isabella Eklöf (ő a rendező) és az angol Pete Jackson (ő írja a forgatókönyvet). A címszerepet az egyik egykori Doctor Who, jelenleg a House Of The Dragonban látható Matt Smith alakítja.
Sean O'Hagan 1991-ben alapított art pop zenekara utoljára 2016-ban adott ki egy nagylemeznyi új dalt. Hogy a Hey Panda című új kislemez egy újabb albumot jelez előre, azt nem tudjuk biztosan, de a remény hal...
A Munki a skót zenekar hatodik nagylemeze volt és 1998 nyarán jelent meg. A 25 évvel ezelőtt megjelent nagylemezt most újra kiadják, sőt meg is turnéztatják, illetve kijött két friss klip is, ami a lemez...
A The Prodigy pályája során volt pár botrányos pillanat, de ami a leginkább kiverte a biztosítékot, az a Smack My Bitch Up cím szám a maga korában úttörő klipje, valamint a szám szövege. Utóbbin most úgy tűnik, változtatott a zenekar, mielőtt végképp rájuk sütik az erőszaktevő nőgyülölő billogot.