Kiesza: Sound Of A Woman – a kanadai énekesnő teljes albuma
2014 egyik legnagyobb befutója a kilencvenes évekbeli house világát megidéző 25 éves kanadai énekesnő, Kiesza, aki az év elején tűnt fel Hideaway című listavezető slágerével, és mostanra el is készült Sound Of A Woman című albumával, mely már megjelenés előtt végighallgatható.

Az 1989-ben Calgary városában született Kiesa Rae Ellestad folkos gitáros-énekesnőként kezdte zenei pályáját (Kiesza néven már 2008-ban megjelentetett egy kicsit dzsesszes beütésű, független kiadású címnélküli albumot), de a szerencséjét végül a tánczenére áttérve csinálta meg Rami Samir Afuni nevű producerhaverjával, akivel még a bostoni Berklee College Of Music hallgatójaként ismerkedett meg. A Hideaway, Giant In My Heart és No Enemiesz kislemezdalok (no meg a What Is Love című 1993-as Haddaway-sláger balladává lassított feldolgozása) után október 20-án kerül piacra első nagykiadós albuma az Island gondozásában, és ez a Sound Of A Woman címet kapó lemezanyag (melyen a brooklyni rapper Joey Bada$$ és a chicagói Free Nation hiphop kollektívához tartozó Mick Jenkins is közreműködik) itt már megjelenés előtt végighallgatható.
1. Hideaway
2. No Enemiesz
3. Losin’ My Mind (feat. Mick Jenkins)
4. So Deep
5. Vietnam
6. Bad Thing (feat. Joey Bada$$)
7. What Is Love
8. Sound Of A Woman
9. The Love
10. Piano
11. Giant In My Heart
12. Over Myself
13. Cut Me Loose
+
14. Hideaway (Acoustic)
a Hideaway akusztikus gitáros előadása a dalszerző-énekesnőtől:
FRISSÍTÉS: október 24-én a No Enemiesz videoklipje is megérkezett!