A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

King Hannah – klipdalok a Tell Me Your Mind And I’ll Tell You Mine című bemutatkozó EP-ről

2020. november 2., 15:26

A genderkeverő King Princesshez hasonlóan a hímnemű királyi címet jelző King Hannah név mögött is egy dalszerző-gitáros-énekesnő áll: a walesi származású Hannah Merrick már 13 éve Liverpoolban él, és ott indította zenei projektjét, melyben a szintén gitározó Craig Whittle a társszerzője és fő segédje, élőben pedig egy ritmusszekcióval kiegészülve szólalnak meg. A novemberre bejelentett első EP-jüket felvezető álomszerű epikus-melankolikus dalaikra olyan kilencvenes években feltűnt zenekarok voltak hatással, mint a Mazzy Star, a Slowdive, a Portishead vagy a Blur.

„Emlékszem, a nővérem szobájából olyan előadókat hallottam, mint a Blur, a Portishead és Alanis Morissette, és nagyon tetszettek”– említi a 33 éves Hannah a gyerekkorából érkező zenei hatásokat. Elmondása szerint mikor az első kislemezdalukat, az először tavaly nyáron magánkiadásban közzétett, majd idén szeptemberben a City Slang kiadóhoz szerződve újra megjelentetett és már klipet is kapó Crème Brûlée-t írta, sok Mazzy Start hallgatott, és annak hipnotikus lassú tempójában akart egy szabadon növekvő (végül hat és fél percesre nyúló) és a második felében monumentális hangzásúvá duzzadó kompozíciót, amihez a dobosuknak, Jake Lipiecnek a Portishead első albumát mutatta sorvezetőként.

I need you,
so bad
I need you,
so bad.
And I think I like you,
too much.
Wanna do something about it?

And I need you.
And I need you.

I spend
all of my time,
taking back
clothes I don’t like.

And I need you.
And I need you.

So bad
so bad
so bad

Az Oliver Gorman basszistával  és a szintetizátoros-producer Ted White-tal felvett, 2020. november 20-án megjelenő Tell Me Your Mind And I’ll Tell You Mine című hatszámos debütáló EP-nek a bejelentéséhez most egy második beharangozó dalt is közzétettek: a lakáskeresés nehézségeiről szóló Meal Deal hasonlóan lenyűgöző és még hosszabb, csaknem nyolcperces lett, a klipet pedig ezúttal is a szólógitáros Craig Whittle készítette hozzá operatőr-vágó-rendezőként.

I like it there,
I can see us living there,
But was it too far? Too far?
Probably yeah.

The second room was a good size,
it was very well designed,
with space for, plenty of space for my nice things.

There’s a spider
chilling in the bath,
will you remove him before we move in?

Hey Mr. Spider,
you’re not looking too well,
why don’t you go get
yourself a lovely meal deal?

And what d’ya think Mr. Spider,
are you moving in with us?
You might as well ‘cos,
there’s three baths and two of us.

And for the price it was nice,
if not a little over mine.
And what a waste of shower space,
what a waste he said.
Couldn’t you think of something else to put there instead?

I like it there,
I can see us living there
but was it too far? Too far?
Probably yeah.

And every once in a while, I’ll
try something new,
and if it goes wrong, I’ll
try it again.

Tell me something I don’t know,
I can keep a secret.

And every once in a while, I’ll
try something new

and if it goes wrong, I’ll
try it again.

Tell me something I don’t know,
I can keep a secret.

.
a Tell Me Your Mind And I’ll Tell You Mine című debütáló EP számlistája az alábbi Bandcamp-lejátszón:

Szerző:
Björk feat. Sindri Eldon: Ancestress – klip az énekesnő fiával közös dalhoz
szept. 22., 15:59
The Smashing Pumpkins: Beguiled – klipdal + további számok az ATUM rockoperából
szept. 20., 18:30
Billy Nomates: Balance Is Gone + Blue Bones – klipdalok az angol énekesnő új CACTI albumáról
szept. 18., 17:52
Björk: Ovule – újabb klipdal a Fossora album elé
szept. 14., 17:45