A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Kings Of Convenience feat. Feist: Love Is A Lonely Thing – a norvég duó és a kanadai énekesnő új videója

2021. június 22., 10:16

Leslie Feist kanadai dalszerző-gitáros-énekesnőt a 2017-es Pleasure albuma óta Broken Social Scene-, The National-, Beck-, Alex Lily-, Bat For Lashes-, Inara George-Chilly Gonzales-, Jarvis Cocker-kollaborációkkal és Leonard Cohen posztumusz Thanks For The Dance lemezén hallhattuk. Idén júniusban a Tragically Hip együttes egykori tagjaival lépett fel az elhunyt Gord Downie frontember helyére beugorva, most pedig a norvég Kings Of Convenience-nek, Erlend Øye és Eirik Glambek Bøe folk-pop duójának a 12 év után megjelent Peace Or Love című visszatérő albumán énekel két számban – és az egyik videót is kapott.

A kanadai művésznő már a 2004-es Riot On An Empty Street című második Kings Of Convenience-nagylemezen is szerepelt két számban, legutóbb pedig a 2018-as berlini PEOPLE fesztiválon játszottak együtt egy kiadatlan dalt (a Redwing munkacímű Feist-szerzeményt), a múlt hétvégén kiadott új KOC-albumon pedig ismét két közös felvételük hallható, melyek közül a közösen is írt Love Is A Lonely Thinghez készült klip – a három 45 éves gitáros-énekes külön-külön felvett videóiból.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

feist (@feistmusic) által megosztott bejegyzés

If you want someone to enter in your life
Show a part of your world they can dream about
It will seem a fair idea
If you make it their idea
Go back to your corner
Let them come to you

Patience is the hardest thing to have to learn
Hours seem like oceans when desire burns
Rushing in will ruin all, you must bide your time
Sow a seed in water, wait for love to grow

Love, to you, is given, love is gifted you
No love can be taken, that love is not true
Love is pain and suffering, love can bе a lonely thing
Once you’ve known that magic, who can livе without it?

.
a lemez másik Feist-kollaborációja, a Catholic Country. . .

It’s one o’clock in the morning
And we’re in an apartment
In the capital city
In a Catholic country

Got my back on the carpet
And my feet to the ceiling
To get the blood flowing
To numb the pain I’m feeling

The more I know about you
The more I know I want you
The less I care about who
Was there before I found you

Yesterday she took me
To a wintery garden
Past a forest of consciеnce
On a curvy road

With every hour of passing
I startеd to believe in
The bubble I’ve been dreaming
Had a floor on the ceiling

The more I know I want
The more I know I
The more I know I want
The more I want you

To be with someone so precious
That it makes me anxious
To be there by the target
And know that I could miss it

I never felt so lonely
As when you came and saw me
And the following moment
Took your eyes off me

The more I know about you
The more I know I want you
The less I care about who
Was there before I found you

. . .melyet Erlendék még a Staves angol nővértrióval írtak, akikkel 2016/2017 táján többször is zenéltek együtt:

.
a Kings Of Convenience teljes új Peace Or Love albuma:

1. Rumours
2. Rocky Trail
3. Comb My Hair
4. Angel
5. Love Is A Lonely Thing (feat. Feist)
6. Fever
7. Killers
8. Ask For Help
9. Catholic Country (feat. Feist)
10. Song About It
11. Washing Machine

.
Feist legutóbbi fellépése 2021. június 6-án a Juno Awards („a kanadai Grammy”) gáláján a Tragically Hip egykori tagjaival és It’s a Good Life If You Don’t Weaken című dalukkal, a 2017-ben elhunyt Gord Downie frontember helyére beugorva:

Björk feat. Sindri Eldon: Ancestress – klip az énekesnő fiával közös dalhoz
szept. 22., 15:59
The Smashing Pumpkins: Beguiled – klipdal + további számok az ATUM rockoperából
szept. 20., 18:30
Billy Nomates: Balance Is Gone + Blue Bones – klipdalok az angol énekesnő új CACTI albumáról
szept. 18., 17:52
Björk: Ovule – újabb klipdal a Fossora album elé
szept. 14., 17:45