A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Kiürül a Nagyszínpad? – 5 popsztár, akikre évek múlva is emlékszünk

2015. július 6., 12:46

Ijesztő listával állt elő a Music Week, melyből kiderül, az elmúlt tíz év során mindössze maroknyi sláger-előadóból vált nagyszínpados húzónév. Ugye, milyen jó, hogy itthon már két éve kezelgetve van az utánpótlás. 

Az Európában meghatározó, legnagyobb brit fesztiválok, a Glastonbury, a T In The Park, a V Festival vagy a Reading & Leeds évtizedes felhozatalának tanulmányozva állított össze elgondolkodtató listát a Music Week. A gyűjtésbe való bekerülés kritériuma a tíz évnél nem régebbi bemutatkozó anyag, valamint az azóta elnyert világsztárbillog volt. 

Nem meglepetés, a lista kiemelt helyén szereplő Florence & The Machine, elvégre a hősnő Lungs című debütáló anyaga 2009-ben, az Island Records gondozásában jelent meg, zenekarával pedig már hétvégi főműsorként lépett színpadra az idei Glastonbury fesztiválon.

Florence-And-The-Machine

Szintén dobogósnak számít a Mumford & Sons, akik Florencehez hasonlóan ugyanazon évben, szintén az Islandnél jelentették meg Sigh No More című első lemezüket. 2013-ban a Glastonburyn, idén pedig a Reading & Leedsen kaptak kiemelt sávot.

Mumford-Sons-4

Calvin Harris 2007-ben, a Columbia Recordsnál futott neki a popszakmának, I Created Disco névre keresztelt anyaga okozta lendület pedig 2014-ben a T In The Park, idén pedig a V Festival nagyszínpadáig repítette. Szintén a T In The Parkban vezényel idén a legfrissebb versenyző, Avicii. Az ugyancsak az Island kiadó istállójába tartozó svéd DJ mindössze két évvel ezelőtt tűnt fel a színen.

calvin_harris_uj_albumarol_vallott_1


965705_608403982510954_1809391516_o

Bár az Oasis tagjaként százalékos alapon már 1994-ben headlinernek számított, szólóprojektjével szintén az idei T In The Park megkülönböztetett előadójaként mutatkozik be az ebben a mezőnyben korelnöknek számító Noel Gallagher, aki 2011-es újra-bemutatkozó albumával gyógyította az anyazenekar feloszlása okozta sebeket (ezek a sebek hamarosan teljesen eltűnnek azzal, hogy az Oasis újjáalakul, erre mérget vesz a popszakma.)

noel-1200x630

Mielőtt még bárki pánikba esne a zeneipar szerény termése miatt, érdemes megjegyezni: a tízéves limiten átbillenve jócskán akadnak olyan, viszonylag jól karbantartott szuperprodukciók, mint a 2004-ben feltűnt Killers, az ugyanazon évben befutó Arcade Fire, a 2005-ben debütálú Arctic Monkeys, Kaiser Chiefs vagy Rihanna.