Kongos az Akváriumban: családi ügy
Oké. A Ladysmith Black Mambazo és Hugh Masekela nevét ismerem a múltból, és még azt is vágtam, hogy Manfred Mann dél-afrikai származású. Ám a jelen dél-afrikai popzenéje nálam kimerült eddig a Die Antwordben, és talán a Cassette-et is hallottam már egyszer, valahol. Kedd este óta azonban bővült a listám: a Kongos nevű, négytagú alter-rock zenekarral.
A koncertre egy barátom rángatott el (jó, rángatni nyilván nem kellett), különben nem is hallottam volna arról, hogy az Akvárium kistermében fellép a filmzene-elhelyezésben remek érzékkel bíró, dél-afrikai Kongos. A megjelentek szellős halmaza tömegnek még jóindulattal sem volt nevezhető, ám a lelkesedés nagyúr, ez a tétel aznap este újra bebizonyosodott.
De előbb egy magyar szupergroup (The Bosky) mutatta meg magát. Mondom még egyszer, ők egy szupergroup, vagyis más okból ismerős arcok közös zenei játszótere, de én csak egyvalakit ismertem fel, Pásztor Samut (Anna and the Barbies). Ez persze nem szemrehányás. Lehetnék tájékozottabb is.
A Bosky energikus, 100% maszkulin rockzenekar négy taggal: gitár, basszus, dob, szinti. Nagy truváj nincs abban, amivel megkínálnak: mai, nyers, egyszerű, kemény és dallamos rockzene profi kiállással és előadásban, erővel és húzással, ami egy átlagos kedd estén bőven elég ahhoz, hogy kirántsa az embert önmagából. A hol magyarul, hol angolul megszólalás arra pont jó, hogy megszilárdítsa a tényt, miszerint a popzene anyanyelve az angol. Egyszerűen úgy még közhelyek is jobban hangzanak.
A Bosky tehát pipa, meglátjuk, mi lesz velük, akár még a nagy meglepetés is összejöhet – ami az este háromnegyed 11 körül színpadra lépő dél-afrikai kollégáiknak már erősen alakul. Come with me now című daluk tavalyelőtt-tavaly végigsöpört a filmvásznon és a tévéképernyőkön. Felcsendült az öregfiús akcióorgia-moziban, az Expendables harmadik részében éppúgy, mint Leos Carax francia szerzői filmes 2012-es Holy Motors-ában, de a Hemlock Grove és a The Originals című horror-sorozatok is felhasználták a dalt. Mindössze ennyi volt csak, a már említett, jó érzékű számelhelyezés, ami a zenekarra irányozta a reflektorfényt. Egyszerre és mindet. Hirtelen rádióbaráttá váltak, és egyre több helyre hívták őket koncertezni. Még hozzánk is.
A Kongos egy családi zenekar, ahol a tagok családneve illetve a zenekaré ugyanaz. Ráadásul a 4 faszi, Johnny (tangóharmonika, szinti, vokál), Jesse (dob, ének), Daniel (gitár,vokál), és Dylan (basszusgitár, ének) édesapja is már számított valakinek a helyi popmezőnyben. John Kongos énekes-dalszerző legenda hazájában, aki még ma is aktív, ám legnagyobb sikereit a hetvenes években aratta. A Happy Mondays jól ismert alapvetése, a Step On is egy abból az időből származó John Congos szám (He’s Gonna Step on You Again) feldolgozása.
Bár a fiúk gyerekkoruk egyik felét Londonban töltötték, és manapság is sokat ingáznak Johannesburg és már az Egyesült Államok között, azért szülőhazájuk karakteresen benne van zenéjükben. Határozottabb összetevő az afro-poprock, mint az európai-amerikai alter-rock, de azért az is mélyen megvan, könyékig. E két meghatározó szál különös hangzást és hangulatot kölcsönöz a zenének, mely mögül időnként, mint rokon, ki-kikacsint Paul Simon vagy a Vampire Weekend is. A Kongos azonban nem vidám. Sokkal inkább emelkedett, komoly, érzelem dús, balladai. Ugyanakkor erős és nagyon férfias is. A történeteik pedig a préri helyett inkább a szavannán játszódnak.
Ha a közönség nem is volt combosnak mondható, lelkesen fogadta a közvetlen, szimpatikusan szerény Kongos fivéreket, akik tökéletesen vették a lapot; hasonló lelkesedéssel játszották végig eddigi két nagylemezük (Kongos 2007 és Lunatic 2011) legjobb számait, és pár új számot is elővezettek nekünk. Ami külön erényük, a tényleg nagyon magával ragadó előadásmódjuk mellett, hogy van slágerpotenciál a tarsolyukban. Persze mindenki a gigasláger Come with me now-t várta (meg is kaptuk a legvégén), de nem ez az egyetlen emlékezetes, jó daluk. Ott van például a harsány-dörömbölő dobokkal felerősített I’m Only Joking, a középtempósan pumpáló, egészen táncolható I Want to Know vagy a Sex on the Radio, ami egy afro-poposított U2-dal is lehetne a Sparks előadásában, de persze nem az.
Semmire nem számítva mentünk a koncertre, és jófajta rockenergiákkal felpakolva indultunk haza a Kongos fellépéséről, amely simán alkalmas arra, hogy olyan fajta zenekarrá váljon, amelyik ugyan a titkos kedvencünk, minden lemezüket jól ismerjük, mégis állandóan kifelejtjük őket az év legjobb meg az életem legmeghatározóbb lemezei szavazásokból.
Kongos,The Bosky
Akvárium
2014. 11. 04.
Fotó: Lékó Tamás
