Krusovszky Dénes: A fiúk országa
A költőként elismert Krusovszky Dénes novellakötetének címe a The boys republic című Deftones-dalból származik. A fiúk országa a címén túl is sokat köszönhet a Deftonesnak, és általánosságban a zenének.
A 2000-es White Ponyhoz tartozó szám enigmatikus szövegét talán úgy lehetne a leghívebben dekódolni, hogy benne a magányos, szenvedő lélek reményvesztetten könyörög megváltásért, vagy legalább szenvedésének észrevételéért.
https://www.youtube.com/watch?v=G03gkhLZ_jw
A novellákhoz kiváló mottóul szolgál a dal, hiszen tematikailag közös bennük a fiúk/férfiak szenvedéssel teli magánya. A szituációkban a nagy irodalmi témák jelennek meg: válás, nemi erőszak, szembesülés a halállal stb. Az életben persze megvannak ezek a nagy pillantok. De csak néha, ritkán. A kézenfekvő irodalmi megoldás mindig az adott szituáció főszereplőjét mutatja be, ami így, az átlagember-olvasó szemében kivételesnek hat. Ettől eltérően azonban itt olyan szereplőket látunk, akik – sokkal átlagosabb módon – csupán tanúi a nagy pillanatoknak. Ebből következően viszont nem alakítói az eseményeknek, hanem tehetetlen szemlélőként szenvedik el ezeket a helyzeteket. Mindig az egy lépéssel távolabb, kijjebb álló szemszögét ismerjük meg: a fiúgyerek rögzíti a válásban tönkremenő apa képét, a nemi erőszakhoz asszisztál a naiv haver, a fiú szemszögéből ismerjük meg az abortuszra menő lányt, a helyszínelő fotós tanúja egy családi tragédiának. Vagyis az ő életük mindig áttételesen válik egy nagy probléma részévé, amibe lényegében nincsen beleszólásuk. A legtöbb, amit ezek a szereplők tesznek, az nagyon is összecseng a grunge és a shoegazing zenei mentalitás témavilágával és hozzáállásával, vagyis éppen a Deftonest formáló hatásvilággal. Vagy az éppen pólóként (így az azt viselő világnézetének képviselőjeként) megjelenő Alice in Chainsével.
A grunge és alternative metal címkékkel persze óriási távlatok foghatók át, ám mégis ez a zenei kifejezésmód nyelvileg is összekapcsolható Krusovszky Dénes stílusával. Mind az énekhangra, mind a zenére egyaránt jellemző az elnyújtottság. A lefojtott, ám mégis öblös férfihangot felismerhetetlenségig torzított riffek kísérik, s mindez hol hirtelen nekilódulva, hol lelassulva halad előre. A tempótlanság az írott szövegben ugyanúgy megtapasztalható. Mindig a főhős fejében vagyunk, a csapongó gondolatokat követjük, az ő érzékelésén csüggünk, így sokszor keveredhetünk akár 5-6 kötőszóval is hosszúra nyújtott mondatokba.
A novellák esetében a közvélemény mintha a tiszta, pontos, szűkszavú fogalmazást várná el. A grunge hajnalán induló együttesek is megszenvedték, amikor lesajnálták a stílusukat, és úgy kezelték őket, mintha nem tudnának tisztán játszani, azaz mintha a Deftonestól vagy az AIC-től Santana vagy éppen az AC/DC hangzásvilágának egyértelműségét kérték volna számon…
Talán erőltetettnek hangzik, de ha már metál, nem hiányoznak a csontok sem. A kötet zárónovellájában, „Az éjszaka végé”-ben a Kutná Hora-i csontkápolna építőjének történetét meséli el a szerző. Ez az egyetlen, nem kortárs történet, s talán ez a leghipnotikusabb, melyet a többi novellára nem annyira jellemző García Márquez-i meséléshez tudnék leginkább hasonlítani. Csak bízni tudok benne, hogy ha Krusovszky Dénes egyszer regényírásba kezd, ezt a vonalat viszi tovább.
