A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Lady Gaga: Perfect Illusion – Mark Ronsonnal és a Tame Impala frontemberével +FRISSÍTÉS: albumbejelentés

2016. szeptember 9., 8:18

Lady Gaga idén a Super Bowlon az amerikai himnuszt énekelte, az Oscar-díjkiosztón a legjobb filmbetétdalként jelölt Till It Happens To You-t, a Grammy-gálán Nile Rodgers társaságában David Bowie-tribute blokkot, a New York-i Metropolitan Museum Of Art buliján pedig egy Talking Heads-feldolgozást a gitáros-producer Mark Ronsonnal – aki az énekesnő készülő új albumának munkálataiba egy rockerhaverját, a Tame Impala-frontember Kevin Parkert is bevonta, és a mai napon megjelenő (és itt már meg is hallgatható) Perfect Illusion című kislemezdalt együtt írták és rögzítették.

Lady Gaga a 2013-as Artpop albuma óta a bevezetőben említett Till It Happens To You dokumentumfilm-betétdal mellett csak a veterán Tony Bennett-tel duettben jelentetett meg kiadványokat, de már tavaly óta dolgozik Ronsonnal a következő sorlemezén, mely a tervek szerint még a tél folyamán megjelenhet. Az első hivatalos ízelítőt a ma érkezett Perfect Illusion című szám jelenti, melynek elkészítésénél – hogy a kép teljes legyen – az amerikai popproducer BloodPop (korábbi művésznevén: Blood Diamonds, polgári nevén: Michael Tucker) is közreműködött negyedikként.

gaga-tame4

a Perfect Illusion kislemezdal itt hallható:

a kislemezborító nagyban:

gaga-perfectillusion

.
FRISSÍTÉS: Lady Gaga egy ma reggeli BBC-rádióinterjúban elmondta, hogy a készülő – és a tervek szerint még idén megjelenő – új albumán Florence Welch (Florence + The Machine), Beck és Father John Misty is szerepel, míg a producer Mark Ronson a maga részéről egy Instagram-üzenettel azt árulta el, hogy a Perfect Illusion felvételén a Queens Of the Stone Age-frontember Josh Homme is gitározik!

Credit where credit is due #perfectillusion

Mark Ronson (@iammarkronson) által közzétett fénykép,

.
FRISSÍTÉS 2: a dalpremier napjának éjszakáján Lady Gaga élőben is elénekelte a Perfect Illusiont egy kis londoni klubban!

.
FRISSÍTÉS 3: Lady Gaga szeptember 15-én bejelentette, hogy új albuma október 21-én jelenik meg Joanne címmel és ezzel a borítóval!

gaga-joanne

Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47
Jungle – klipdalok a brit funk-soul tánczenekar új Volcano albumáról
máj. 24., 22:51
Róisín Murphy: The Universe – újabb dal a Hit Parade album és a veszprémi koncert elé
máj. 17., 12:34
King Gizzard & The Lizard Wizard: Gila Monster – klip az új PetroDragonic Apocalypse albumról
máj. 16., 16:02