A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Ladytron: The Animals – a hét év után érkező új albumról +FRISSÍTÉS: a dal klipje és Vince Clarke-remixe

2018. március 1., 18:58

A 2007-es Nagy Britmánia fesztiválon a budapesti a Millenáris Fogadóban, majd 2009-ben a soproni VOLT-on és 2011-ben a tokaji Hegyalján is fellépett Ladytron brit elektropop kvartett négy szintentizátorosa – a gitáron is játszó bajszos angol dalszerző-producertag Daniel Hunt, a kínai származású társalapító Reuben Wu és a két énekesnő, a skót frontcsaj Helen Marnie és a bulgáriai születésű Mira Aroyo – hét évvel a legutóbbi Gravity The Seducer album után 2018 őszére új nagylemezt ígér: a PledgeMusic oldalán közösségi finanszírozással készülő anyag előfutáraként már meg is érkezett az első dal.

A kilencvenes évek végi indulásakor magát a Ladytron című Roxy Music-slágerrről elnevező – és most fél évtizednyi inaktivitás után visszatérő – zenekar az új lemezen ismét a sztárproducer Jim Abbiss (The Music, Kasabian, Editors, Arctic Monkeys, Peace, Adele stb.) társaságában dolgozik, akivel a 2005-ös remek Witching Hour albumot is készítették. Az első ízelítőként közzétett The Animals című dal méltó folytatás, mely inkább a kvartett slágeres dream pop oldalát reprezentálja.

FRISSÍTÉS: a következő héten a dalhoz a Depeche Mode/Yazoo/Erasure-alapító Vince Clarke remixe is megérkezett!

FRISSÍTÉS 2: a dokumentumfilmes Fernando Nogari rendező által São Paulóban forgatott klip, pontosabban hivatalos film a dalhoz!

There’s no law
There’s no God
There’s no harm
There’s no love

We are more like you
Than the ones that you knew

Fountain bold
Crystal dress
Tribeca queen
Dismantle cross

We are more like you
Than the ones that you knew

Is it that we know we are animals?
All because to them we are animals
You’re inventing words for defending me
While I know to shoot for the enemy
While I know to shoot from the enemy
You’re inventing words for defending me
It’s because to them we are animals
Or because we know we are animals

Concrete soul
Machine the heart
Poison creep
Prime me for love

We are more like you
Than the ones that you knew

Is it that we know we are animals?
All because to them we are animals
You’re inventing words for defending me
While I know to shoot for the enemy
While I know to shoot from the enemy
You’re inventing words for defending me
It’s because to them we are animals
Or because we know we are animals

Is it that we know we are animals?
All because to them we are animals
You’re inventing words for defending me
While I know to shoot for the enemy
While I know to shoot from the enemy
You’re inventing words for defending me
It’s because to them we are animals
Or because we know we are animals

There’s no law
There’s no God
There’s no harm
There’s no love

We are more like you
Than the ones that you knew

.
korábbi videókból összevágott lemezbeharangozó kisfilm a zenekar PledgeMusic-oldaláról:

http://pledgemusic.com/projects/ladytron

.
a legutóbbi Gravity The Seducer album Age Of Hz, White Elephant és Mirage című klipdalai 2011-ből:

a Runaway a 2008-as Velocifero nagylemezről:

a Sugar a 2005-ös Witching Hour albumról:

a Seventeen a 2002-es Light & Magic nagylemezről:

a Playgirl 2000-es első klipje a 604 című 2011-es debütalbumról:

SG Lewis feat. Robyn & Channel Tres: Impact – a brit producer, a svéd díva és az amerikai rapper diszkódala
aug. 6., 7:02
Beabadoobee: Sorry + Care – klipdalok a brit gitáros-énekesnő Fake It Flowers debütalbuma elé
aug. 5., 22:49
Kelly Lee Owens feat. John Cale: Corner Of My Sky – közös szám a Velvet Underground alapítójával
aug. 5., 9:44
Erlend Øye karanténalbuma a Whitest Boy Alive dobos-vokalistájával
aug. 4., 16:13