A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Lana Del Rey szereplése apja, a zongorista Rob Grant első lemezén

2023. június 9., 9:16

Lana Del Rey (polgári nevén: Elizabeth Grant) közreműködött már Bobby Womack-, Emile Haynie-, The Weeknd-, Matt Maeson-, BØRNS-, Bleachers-, Taylor Swift-, Father John Misty-kiadványokon – és most 69 éves zongorista édesapjának első lemezén is ő a vendégénekesnő! Már 2021-es Blue Banisters albumának záródalát is apja (Robert Grant Jr.) és húga (Caroline „Chuck” Grant) társaságában írta, az idei Did You Know That There’s A Tunnel Under Ocean Blvd nagylemezét pedig egy The Grants című családi vonatkozású számmal nyitotta, most meg társszerző-énekesnőként hallhatjuk a Lost At Sea című Rob Grant-debütalbumon (melyhez a hugi rendezett családi klipet).

A szerencséjét a reklám- és ingatlanszakmában, majd a web domain kereskedelemben megcsináló Rob autodidakta módon kezdett zongorázni, a mai napig nem tud kottát olvasni. A lányaival közösen írt 2021-es Sweet Carolina című dal volt az első hivatalosan megjelent felvétele (és ha már a stúdióban járt, rögtönözve feldemózott saját kompozícióiból is egy bő órányit, amire meglepően jó visszajelzéseket kapott a hangmérnököktől).

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rob Grant (@robertenglandgrant) által megosztott bejegyzés

A zongorista papa 2022-ben aztán lánya legutóbbi albumának születésével párhuzamosan már a multiinstrumentalista-sztárproducer Jack Antonoff társaságában is véglegesített öt számot és Lanával kettesben is írt pár dalt (a Hollywood Bowl című közös felvételüknél Antonoff és hangmérnöke, Laura Sisk mellett a Last Shadow Puppets/Mini Mansions-basszista Zach Dawes is társproduceri kreditet kapott), az album legnagyobb része viszont az ausztrál ambient producer Luke Howard felügyelete alatt készült. A vonószenekari részeket a Budapest Art Orchestra szolgáltatta féltucat számban (köztük a Lost At Sea klipdalban is), az In The Dying Light Of Day: Requiem For Mother Earth című kompozícióba pedig Lana egyik régi zeneszerzőtársa, Dan Heath is besegített.

A legendás Decca kiadónál a mai napon megjelent ábrándos-meditatív Lost At Sea debütalbum Rob Grant zongorázás melletti másik kedvenc hobbijának, a vitorlázásnak a témakörében fogant, és az alapvetően instrumentális lemez Lana által énekelt két dala közül a címadó felvételhez a Csendes-óceánra kihajózva forgatták le Chuck klipjét, melybe korábban sosem publikált családi home video részleteket is bevágtak a lányok (és Charlie nevű öccsük) gyermekkorából.

Once you told me
Look for the north star, then you’ll see
Heavenly, I hear
Found my way to the beach
And there were waves over me
I was lost at sea
‘Til you found me, ’til you found me
Ha-ha-ha-ha, happily
Happily, happily
I was found lost at sea
Lost at sea

Happily, happily
I was found lost at sea
Lost at sea

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rob Grant (@robertenglandgrant) által megosztott bejegyzés

I know I’m not Joni Mitchell
But I’ve got a dad who plays like Billy Joel
I know I can’t see the whole picture
But I like to dream about my days of gold

I’ve got a swimming pool, I like to float on the surface
And think about all of my memories of halt
Oh, those days of old

Twice I sang at the Hollywood Bowl
And my dad plays just like Billy Joel
And I’m young when I’m old and I’m old when I’m young when I’m old
At the whims of my heart and my soul

I don’t think of myself as special
But I like to live my life colorful and bold

I’ve got a swimming pool, I like to float on the surface
And think of the stories I’ve already sold
Oh
I’ve got a feeling, I’ve got a memory
Why wait for Heavеn when I can have Heavеn right here like I’m told?
Oh, just like I’m told

Twice I sang at the Hollywood Bowl
And my dad plays just like Billy Joel
And I’m young when I’m old and I’m old when I’m young when I’m old
And I’ll follow wherever you go

I’ve got a swimming pool
I like to float away

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rob Grant (@robertenglandgrant) által megosztott bejegyzés

.
Rob Grant teljes Lost At Sea debütalbuma, a két fenti dal mellett 12 instrumentális számmal:

Moon Rise Over The Ocean
Setting Sail On A Distant Horizon
Lost At Sea (feat. Lana Del Rey)
The Texture Of Dreams
The Poetry Of Wind And Waves
A Beautiful Delirium
Deep Ocean Swells
My Deep Blue Dream
Reflections Of Light On Water
In The Dying Light Of Day: Requiem For Mother Earth
A Delicate Mist Surrounds Me
The Mermaids Lullaby
Song Of The Eternal Sea
Hollywood Bowl (feat. Lana Del Rey)

.
Rob és Lana egy friss GQ-fotósorozatban:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rob Grant (@robertenglandgrant) által megosztott bejegyzés

.
Lana Del Rey legutóbbi megjelenése,  a Midnights című tavalyi Taylor Swift-albumon szereplő  Snow On The Beach-ből idén május végén közzétett új verzió, mely közkívánatra az első változatnál hangsúlyosabb szerepet ad Lanának:

.
szintén május végén került sor 2019 óta az első teljes Lana Del Rey-koncertre, a Rio de Janeiró-i MITA fesztiválon:

1. A&W  0:39
2. Young And Beatiful  4:16
3. Bartender  8:12
4. The Grants  16:49
5. Flipside  21:32
6. Cherry  24:38
7. Ride 30:36
8. Born To Die 34:34
9. Blue Jeans 37:55
10. Norman Fucking Rockwell  42:58
11. Arcadia  45:30
12. Ultraviolence  49:42
13. White Mustang  54:09
14. Candy Necklace  58:15
15. Venice Bitch  1:04:06
16. Diet Mountain Dew  1:07:06
17. Summertime Sadness  1:09:21
18. Ocean Blvd  1:14:41
19. Video Games  1:19:48

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39