Låpsley: Love Is Blind – új dal a 19 éves brit énekesnőtől +FRISSÍTÉS: a dal videoklipje!
Pályakezdő énekesnőket bemutató sorozatunkban Ryn Weaver, Dotter, Seinabo Sey, Bea, Jetta, RÉN, Cléa Vincent, Sasha Siem, Indiana, Courtney Barnett, Marika Hackman, az Ibeyi ikrek, SOAK, Flo Morrissey, Tei Shi, Natali Felicia, Alessia Cara, Aurora, Kaya Stewart, Chagall, Kirsten Izer, Empress Of, Dua Lipa és Mothica után jöjjön a 19 éves angol Låpsley, aki már 2013-ben feltűnt első EP-jével, majd BBC Sound Of 2015 jelölt is volt, de csak ma jelentette be első nagylemezét egy új dallal.

Az 1996. augusztus 7-én Yorkban született, majd a Liverpool melletti Southportban felnőtt Holly Lapsley Fletcher alig 17 évesen, 2013 októberében tette közzé SoundCloud-oldalán Monday című első hálószoba-EP-jét (a New Order-féle a Blue Monday átirata mellett három saját szerzeménnyel), majd decemberben a Station című csodadalt (ahol saját James Blake-esre lejjebb pitch-elt hangjával énekelt megkapó duettet), és az utóbbihoz 2014 januárjában egy szép klipet is bemutatott. A több hangszeren és számítógépes zeneszerkesztő programokban egyaránt kompetens, éteri hangú lányka egy Painter című újabb szám után 2014 októberében leszerződött a menő XL kiadóhoz, és ott jelentette meg 2015 januárjában az Understudy EP-t, a friss Falling Short és Brownlow kislemezdalok mellett még két további szerzeménnyel (8896, Dancing) . Az ugyanakkor kihirdetett BBC Sound Of 2015 rangsorban azonban nem került az élbolyba, és valahogy a hype is kifulladt körülötte – az újabb felvételei már inkább hagyományos hangzásúak voltak, az izgalmas barkácselektronikai kísérletezés már hiányzott belőlük.
Újraindulásként az augusztusban bemutatott és szeptemberben klipet kapó Hurt Me kellően slágeres darab volt, de az albumbejelentésre egészen mostanáig várni kellett: az elég közhelyes Long Way Home címet kapó Låpsley-debütalbum 2016. március 4-én kerül piacra, és négy korábbról már ismert kislemezdal mellett nyolc további felvételt is tartalmaz, melyek közül a ma megjelent Love Is Blind itt már hallható is.
-/-
FRISSÍTÉS: a dalhoz március 4-én videoklip is érkezett!
.
az elősző kislemez, a Hurt Me (és alatta annak Burn című B-oldalas száma) augusztusból:
a korábbi Låpsley-kislemezek klipjei időben visszafelé haladva:
Brownlow (2015. március)
Falling Short (2014. december)
Painter (2014. július)
Station (2014. január)
.
a 2013-as Monday EP a nyitó New Order-átirattal:
a Crosses című José González-feldolgozás szintén 2013 októberéből:
a Rhiannon című 1975-ös Fleetwood Mac-sláger feldolgozása egy 2015-ös koncerten:
.
az első album számlistája és borítója:
Låpsley: Long Way Home (2016)
Heartless
Hurt Me
Falling Short
Cliff
Operator (He Doesn’t Call Me)
Painter
Tell Me The Truth
Station
Love Is Blind
Silverlake
Leap
Seven Months