Laura Marling: I Feel Your Love – videoklip az új elektromos verzióhoz
Az 1990-es születésű angol indie folk dalszerző-gitáros-énekesnő Laura Marling a 2013-as Once I Was An Eagle album 18 perces When Brave Bird Saved kisfilmje után egy önálló hétperces rövidfilmet is forgatott (a Woman Driverrel zeneszerzőként és színésznőként is nyert egy-egy díjat) , majd idei ötödik nagylemezének a Short Movie címet adta – most pedig a szintén filmes utalású Director’s Cut alcímmel jelentetett meg belőle bővített deluxe verziót, melynek egyik elektromosra áthangszerelt új felvételéhez klipet is készített.

A 25 éves kis művésznő a márciusban megjelent Short Movie album több szerzeményében elektromos gitárra váltott az eddig tőle megszokott akusztikus helyett (jótékony PJ Harvey-asszociációkat keltve), néhány további dalt viszont már csak turnéjára készülve igazított át rockosabbra a kísérőzenekarával. Ilyenek voltak a Warrior és I Feel Your Love című számok is, melyekből az új elektromos verziók felkerültek bónuszként a múlt héten megjelent Short Movie: Director’s Cut újrakiadás végére, két eddig csak kislemezen elérhető szám a David és a Daisy társaságában. Laura az I Feel Your Love akusztikus eredetijénél bő egy perccel rövidebbre vett új elektromos stúdióverzióhoz egy puritán fekete fehér-klipet is forgatott, melyben gitározni sem látjuk, csak az arcára koncentrálhatunk három percen át.
összehasonlításként itt a dal akusztikus gitáros eredeti albumverziója . . .
. . . és élő előadása már elektromos gitárral és turnézenekari kísérettel:
.
az Short Movie album újrakiadásának két bónuszdala, a David és a Daisy élőben, idén tavasszal, amerikai rádióstúdiókban:
.
az újrakiadás borítója és dallistája a négyszámos bónuszszekcióval:
Laura Marling: Short Movie – Director’s Cut (2015)
1. Warrior
2. False Hope
3. I Feel Your Love
4. Walk Alone
5. Strange
6. Don’t Let Me Bring You Down
7. Easy
8. Gurdjieff’s Daughter
9. Divine
10. How Can I
11. Howl
12. Short Movie
13. Worship Me
14. I Feel Your Love (Director’s Cut)
15. Warrior (Director’s Cut)
16. David
17. Daisy
.
ráadásként itt van Laura Marling legutóbbi videoklipje áprilisból, egy energikus egysnittes kisfilm a Short Movie album egyik központi dalához, a Gurdjieff’s Daughterhez, melynek címe G.I. Gurdjieff görög-örmény misztikus spirituális tanító lányának adott életvezetési tanácsaira utal: