A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Laura Marling: Short Movie – a brit gitáros-énekesnő teljes új albuma!

2015. március 16., 8:25

A XXI. századi angol indie folk legnagyobb tehetsége, a 25 éves dalszerző-gitáros-énekesnő Laura Marling az elmúlt hónapok során már szerepelt itt Short Movie című ötödik albumának néhány dalával (stúdió– és koncertverziókban, illetve Woman Driver című díjnyertes rövidfilmjében), sőt feltűnt a legjobb tanítványának számító Marika Hackman új horrorklipjében is. Most már a teljes új lemeze meghallgatható a jövő heti megjelenés előtt.

Laura az akusztikus hangszerelésében is monumentálissá nőtt, 63 percben 16 számot (köztük rögtön nyitásként egy egybefüggő dalciklust) felvonultató 2013-as Once I Was An Eagle album után is tud még meglepetéssel szolgálni: új lemezén a szokásosnál is karcosabb hangnemet üt meg, sőt több szerzeményében elektromos gitárra vált (sőt stúdióverziójukban folkos hangszerelésű új dalokat is PJ Harvey-sra igazított már kísérőzenekarával az idei turnéhoz) – és ez a váltás jobban is áll neki, mint volt pasijának (és dobosának), Marcus Mumfordnak az elektromosra vett új Mumford & Sons-album szintén a napokban közzétett beharangozó számában. A törékeny kis énekesnő persze akusztikus gitárjánál maradva is tud minden korábbinál vitriolosabb lenni (mint például házasságtörés-sztorit két oldalról elmesélő Strange-ben), miközben azért régebbi lemezeinek folkos hangulataihoz is szívesen vissza-visszatér.

Az eddigi életművet méltón – és kifejezetten izgalmasan – folytató Short Movie című ötödik Laura Marling-album március 23-án jelenik meg, de az alábbi NPR-lejátszón már most végighallgatható:

FRISSÍTÉS: az album a YouTube-on dalonként is hallgatható!

1. „Warrior” 5:20
2. „False Hope” 3:13
3. „I Feel Your Love” 4:03
4. „Walk Alone” 3:20
5. „Strange” 3:18
6. „Don’t Let Me Bring You Down” 3:11
7. „Easy” 3:44
8. „Gurdjieff’s Daughter” 4:22
9. „Divine” 2:59
10. „How Can I” 3:22
11. „Howl” 5:06
12. „Short Movie” 4:37
13. „Worship Me” 3:36

.
a False Hope és I Feel Your Love című dalok elektromos gitárral és turnézenekari kísérettel:

az albumborító nagyban:

lauramarling-shortalbum-big

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39