A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Laura Marling – új dalok a közelgő Short Movie albumról

2015. január 21., 9:12

Laura Marling még nincs 25, de már elkészült ötödik albumával. Az angol indie folk gitáros-énekesnő – aki tizenévesen a Noah And The Whale, majd a Mumford & Sons frontemberének barátnőjeként alkotott (az előbbi zenekarban vokálozott, a másikkal közös EP-ket is jegyez), 20 évesen Jack White-tal stúdiózott és 21 évesen a legjobb női előadó lett BRIT Awards gáláján – már két dalt is közzétett a márciusban megjelenő Short Movie albumról.

Az 1990-es születésű Laura bizonyára nem véletlenül adta a Rövidfilm címet új lemezének, hiszen már 2013-as előző albumának nyitó dalciklusához is forgatott egy bő negyedórás videót, azóta pedig Cameron Crowe Pearl Jam Twenty dokumentumfilmjének vágójával, Chris Perkellel is készített egy Woman Driver című hétperces kisjátékfilmet (melynek épp a múlt heti London Short Film Festivalon tartotta európai premierjét, miután a legjobb színésznőnek és a legjobb filmzenéért járó díjat már elnyerte vele az amerikai 72 Hour Film fesztiválon). Az alábbi – az énekesnőt még hosszú hajjal mutató – kép is a Woman Driverből való:

laura-womandriver

A március 23-án megjelenő új Short Movie albumról a decemberben beharangozóként bemutatott címadó szám után múlt éjszaka megjött a még izgalmasabb False Hope című új kislemezdal is – így két szám alapján már elég ígéretes (ismét igen személyes, de a szokásosnál karcosabb hangvételű) új lemezre számíthatunk Laura Marlingtól.

a múlt éjszaka közzétett False Hope című szám:

a Short Movie album címadó dala:

az új album dallistája:

Laura Marling: Short Movie (2015)

‘Warrior’
‘False Hope’
‘I Feel Your Love’
‘Walk Alone’
‘Strange’
‘Don’t Let Me Bring You Down’
‘Easy’
‘Gurdjieff’s Daughter’
‘Divine’
‘How Can I’
‘Howl At The Moon’
‘Short Movie’
‘Worship’

.
néhány felvétel Laura eddigi karrierjéből:

a New Romantic című 2007-es dal klipje:

a 2010-ben Jack White stúdiójában és produceri irányításával felvett kislemez a Blues Run The Game című Jackson C. Frank-szerzemény feldolgozásával…

.. és a Neil Young-féle The Needle And The Damage Done-nal:

.
a legutóbbi albumhoz, a 2013-as Once I Was An Eagle-hez forgatott When Brave Bird Saved kisfilm a lemezt nyitó négyszámos dalciklussal (Take The Night Off, I Was An Eagle, You Know, Breathe) és alatta a Master Hunter című ötödik szám videoklipje:

a teljes 2013-as Once I Was An Eagle album:

1. „Take The Night Off” 4:12
2. „I Was An Eagle” 4:21
3. „You Know” 2:30
4. „Breathe” 5:00
5. „Master Hunter” 3:16
6. „Little Love Caster” 5:52
7. „Devil’s Resting Place” 3:14
8. „Interlude” 2:16
9. „Undine” 3:12
10. „Where Can I Go?” 3:40
11. „Once” 3:38
12. „Pray For Me” 5:05
13. „When Were You Happy? (And How Long Has That Been)” 3:53
14. „Love Be Brave” 3:04
15. „Little Bird” 5:40
16. „Saved These Words” 4:27

.
ráadásként pedig egy 2008-as Laura Marling-interjú magyar nyelven itt olvasható

laura15-0

http://www.lauramarling.com

Lana Del Rey szereplése apja, a zongorista Rob Grant első lemezén
jún. 9., 9:16
PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47