Lehetett volna az első magyar bakancslista eposz – Gondolj rám
Díjnyertes tragikomédia lehetett volna, mégis alámerült a magyar vígjáték mocsarában Kern András harmadik rendezése, a Gondolj rám. Az önmagunk, a szeretet nevében való meghurcolásának hálás jelenségét boncolgató film a bizonyíték, a legjobb ötletet is elsorvaszthatja a megfelelés kényszere.
Az ipari, tiszta fekete humornak két feltétele van: a tragédia és a közönség. A tökéletes tragédia plátói fogalom. Elvégre előfordulhat, hogy valamelyikünk egyszer a kénköves pokolban kell majd viccet mesélnie s hát hol van ahhoz képest egy mezei macskagázolás vagy szabaduló végtag? A tökéletes közönség ismérve az érzékenység: a tökéletes közönség érti a finom utalásokat, így megóvja az alkotót attól, hogy primitívvé, ne adj isten, egyenest alpárivá váljon.
Kern András Gondolj rámja – a magyar vígjátékok közt kiemelkedő módon – nagyjából a játékidő huszadik percéig képes életben tartani a reményt, hogy végre, talán ez alkalommal mást kapunk, mint amit a magyar mozibajáró a komikumtól sajnálatos mód elvár. A filmben a Kern alakította, többé-kevésbé karakterazonos, hatvanas sebészt halálos daganattal diagnosztizálják, aki ezt eltitkolva, önmagából szörnyű személyiséget varázsol, hogy halálával senkinek ne okozzon fájdalmat. A Vámos Miklós könyvéből áthámozott film felütésében még lehetett volna kedvesen leépülő dráma, az első magyar bakancslista-eposz sőt, megkapó haláltánc is, azonban a történet végére mindent elnyel a cukormáz, a csodák és rádiókabarés humor lavinája. Rossz kimondani, de a Gondolj rám, amilyen valóságszagú, emberközeli műként indul, olyan elánnal csap át olcsó szappanoperává, amelyben az ember túljátszott gagek közé szorulva csodálkozhat rá az élet nagy igazságaira.
A karakterszínész – mint olyan – fehér holló Magyarországon, Kern azok közé tartozik, akire stílusidegen szerepet rászögelni sem lehetne. Az életkorát egyre fanyarabb tréfákkal kompenzáló zsidó értelmiségi archetípusánál nem sok minden állhat közelebb a színész-rendező alakjához. Kern kétségtelenül a film leghitelesebb szereplője, aki többek közt Eszenyi Enikő manírosságát és Liptai Claudia téves ambícióit ellensúlyozandó, legalább megpróbálja kirángatni a filmet a magyar vászon hagyományos mesterkéltségéből.
A Gondolj rámban több potenciális befejezés is megbúvik: az olyan jelenetek, mint a dunai sikertelen öngyilkosság, Kern “Mikor döglök már meg?” – naplóbejegyzése vagy a történetet nyitva hagyó, egészséges kórházi lelet bejelentése pazarul zárta volna a filmet. Pont nélküli mondat helyett a Gondolj rámtól azonban szájbarágott finálét kapunk, amely ahelyett, hogy kérdések felvetésére ösztökélne, helyben hagy néhány lerágott közhellyel.
