A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Lily Allen: Three + Higher – újabb dalok a júniusra bejelentett No Shame albumról

2018. március 9., 8:11

A brit popénekesnő Lily Allen tavaly a Mark Ronsonnal rögzített Rufus Wainwright-feldolgozásának protestklipje (Going To A Town) után a decemberi Trigger Bang kislemezdalával és annak videójával már a negyedik albumát vezette fel: a tervezett The Fourth Wall helyett végül No Shame címmel megjelenő új nagylemezt június 8-ra jelentette be most egyszerre két újabb beharangozó számmal (az egyiket gyerekei szemszögéből írta, a másikat meg rapper pasijával közösen).

Az 1985-ös születésű művésznő a legutóbbi 2014-es Sheezus albumának harsányságával szemben az új anyagán már sokkal érettebbnek és visszafogottabbnak tűnik: a kritikusan nosztalgikus Trigger Bang után a szintén az ifjú angol dalszerző-producer Fryars (Benjamin Garrett) társaságában írt és rögzített Three a 2014-2015-ös turnéjának idején mutatja az akkor épp három éves nagyobbik kislányának nézőpontjából, míg a Higherben egy megbízhatatalan pasinak tesz szemrehányást – és az külön csavar, hogy ezúttal a társszerző-vendégrapper nem más mint való életbeli pasija, az alábbi csoportkép jobb szélén álló grime-MC Meridian Dan (polgári nevén: Daniel Lawrence London), akivel válása idején, 2015-2016 táján jött össze.

a szöveges videókkal egyszerre érkezett két szám közül ez a Higher című közös daluk. . .

. . .ez meg a Three egy szomorkodó hároméves szemszögéből a turnéjával elfoglalt anyukáról:

az énekesnő a legutóbbi turnéja előtt 2014 tavaszán, 2013-as és 2011-es születésű lányaival:

egy tegnapi interjúban Lily Allen az új albuma mellett az anyaságról is beszélget a Beats 1 webrádión Julie Adenuga műsorvezetővel:

.
Lily Allen idén januári vendégszereplése a nigériai származású dancehall sztár Burna Boy (született: Damini Ogulu, 1991) Heaven’s Gate című kislemezdalában, melyet a saját albumán is követ majd egy közös szám:

.
az énekesnő új nagylemezének borítója és dallistája:

Lily Allen: No Shame (2018)

Come On Then
Trigger Bang (feat. Giggs)
What You Waiting For
Your Choice (feat. Burna Boy)
Lost My Mind
Higher
Family Man
Apples
Three
Everything To Feel Something
Waste (feat. Lady Chann)
My One
Pushing Up Daisies
Cake

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39