A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Link interjú Edgars Kaupersszel a Carnival Youth gitáros-énekesével

2019. szeptember 21., 11:13

Aránylag ritkán lép fel nálunk lett zenekar, ám most mégis ez történik: szeptember 22-én a Dürerben ad koncertet a Carnival Youth nevű indie rock zenekar, akik az augusztus 16-án megjelent, Good Luck című harmadik nagylemezükkel érkeznek hozzánk. Budapesten nem először járnak, idén egyszer már megmutatták magukat a Szigeten is.

A Carnival Youth 2011-ben alakult meg Rigában, Lettország fővárosában, az alapítók pedig a Kapuers ikrek voltak, a gitáros Edgars és a dobos Emils, akikhez még két barátjuk csatlakozott, Roberts Vanags szintis és Aleksis Luriņš gitáros. Vártak három évet, építkeztek szépen, majd 2014-ben, egy EP-t követően kiadták bemutatkozó albumukat No Could Allowed címmel, amit két évvel később követett a folytatás (Propeller). Közben keresztül-kasul turnézták Európát, felléptek pár fesztiválon (például az SXSW-n) is, megismertetve a nevüket az indie rock rajongóival. Akik a harmadikként megjelent nagylemezt, a Good Luck-ot már minden bizonnyal nagyon várták. Az idei Szigetes fellépésük után pár hónappal újra jönnek hozzánk, ezúttal a Dürerbe. Mi biztosan ott leszünk.

Kedvenc művészeink, zenerajongóink, barátaink osztják meg velünk kedvenc zenéiket –  Edgars Kaupers (Carnival Youth)

Mit hallgatsz most?

Európai turnén vagyunk, és többek között Varsóban is felléptünk. Szerencsénk volt, mert épp akkor koncertezett ott a Wilco is, így megnéztük őket, fantasztikusak voltak.

Mi kedvenc dalod az idén?

Az elmúlt években a Khruangbin volt az a zenekar, amelyik a legnagyobb hatással volt rám. Tavaly őket hallgattam a legtöbbet. Amikor a Szigeten játszottunk, pont felléptek ott, úgyhogy megnéztük őket. A zenészlét apró örömei.

Életed első meghatározó dala?

9 évesen játszottam egy Giraffes nevű zenekarban, és feldolgoztuk az alábbi dalt.

Mi az, amit még soha nem hallgattál meg, de most végre rákerestél?

A zenéjük mindig a radaromon volt, de valahogy soha nem hallgattam meg őket, pár számot leszámítva.

Mi az, ami nélkül nem tudsz élni?

Nincs olyan dal vagy lemez, ami nélkül ne tudnék élni, de ez például remekmű, aminek nagy szerepe volt abban, hogy megalakult a zenekarunk és felvettük az első albumunkat.

Szerző:
Címkék:
Misztikus-motoros anime lett a GusGus új klipje
márc. 28., 7:49