A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Link interjú Szuna Péterrel

2016. július 7., 14:11

Szuna Péter „Süti”, a Firkin együttes basszusgitárosa, azé a zenekaré, amely kívülről úgy tűnik, hogy egészen sima és egyenes utat járt be a siker felé. Az ír folk-rockot vagy kelta bulizenét játszó Firkin 2008-ban alakult, első nagylemezük, a 2009-es Firkinful of Beer aranylemez lett, az albumot Fonogram-díjra jelölték, a címadódal pedig felkerült egy, a világ neves folkzenekarait szemléző válogatáslemezre. 2010-es második albumuk, a WHUP Lord of the Dance című dala Kanadában négy, Németországban pedig három hónapon keresztül vezette a nemzetközi kelta listát. Azóta összesen öt nagylemezt készítettek, megjárták a fontos hazai fesztiválokat, felléptek 14 országban, és számos nemzetközi listára felkerültek dalaik. Tavaly tavasszal egy énekesváltást is túlélt a zenekar: Kovács Nemes Andor került a Firkin élére, akivel töretlenül haladnak előre.

Július 7-én, azaz ma este a Barba Negra Trackben ad koncertet a Firkin, és minthogy a nap meleg a sör meg hideg, minden adott egy felszabadult bulihoz. Addig pedig nézzük meg a basszgitáros, Szuna Péter érdekes és szórakoztató link-összeállítását. Jó szórakozást ehhez is, a koncerthez is!

Mit hallgatsz most?

Mi a kedvenc dalod eddig az idén?

Életed első meghatározó dala?
Hm hmh hm

Mi az, amit még soha nem hallgattál meg, de most végre rákerestél?
https://www.youtube.com/watch?v=NT-2aN-60Mc

Mi az, ami nélkül nem tudsz élni?
https://www.youtube.com/watch?v=2N2jVDrIKMw&list=PLGhxNcQ1HLGPZs7foBv3Iu99FhZwPakQF