Link interjú Ujvári Gyulával
Ujvári Gyula az érzelmes-kellemes, szentimentális modern popzenét játszó Patikadomb zenekar énekese. Az együttes 2013 novemberében alakult, első, Nefelejcsutca című EP-jüket 2014 elején jelentették meg, amiről a Felhívás keringőre pörgött sokat az éterben, azóta pedig két kislemezt adtak ki: Süssön és Mechwart liget címmel. A zenekar eddigi legnagyobb sikerének azt tekinti, hogy felléphetett a Hiperkarma Halloweenen.

Február 18-án a Patikarnevál elnevezésű bulin a G3-ban viszont már ők lesznek a fő műsorszám – a Thaifunnal együtt, mert ez egy ilyen demokratikus karnevál. Addig még pont meghallgathatjuk/megnézhetjük Ujvári Gyula kedvenc dalait, aki fiatal kora ellenére (vagy éppen ezért?) egészen sokféle zenei stílusból merít.
Kedvenc művészeink, zenerajongóink, barátaink osztják meg velünk kedvenc zenéiket
Mit hallgatsz most?
Mi a kedvenc dalod az idén?
Életed első meghatározó dala
Mi az, amit még soha nem hallgattál meg, de most végre rákerestél?
Mi az, ami nélkül nem tudsz élni?