A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Liz Phair: Good Side – új dal a tíz év után érkező visszatérő albumról

2019. október 13., 12:12

A hét egyik szenzációja az volt, hogy az elmúlt években elszaporodó női zenész önéletrajzok (Grace Jones, Chrissie Hynde, Carrie Brownstein, Patti Smith, Kim Gordon, Debbie Harry stb.) sorában a kilencvenes évek egy nagy hatású amerikai indie rock dalszerző-gitáros-énekesnője, az 1967-es születésű Liz Phair is kiadta Horror Stories című memoárját – és a tíz év kihagyás után 2020-ben érkező új albumáról egy kislemezdalt is megjelentetett, amit tegnap egy CBS-tévéfellépésen élőben is bemutatott.

Liz Phair a 23 éves korában, 1991-ben Chicagóban egyedül felvett Girly Sound-demókazettáival, majd a nagyrészt azok dalaira épülő 1993-as debütalbumával, a szexuális és párkapcsolati tapasztalatokat szokatlanul szabad szájú és szellemes módon kitárgyaló – a Rolling Stones-féle Exile On Main St női ellenpont-párdarabjaként koncepcionált – Exile In Guyville-lel lett kultikus előadó, és nagy hatású előkép egy sor női előadó számára Alanis Morissette-től olyan új generációs gitáros-énekesnőkig, mint a Best Coast-frontcsaj Bethany Cosentino vagy a Speedy Ortiz-vezér Sadie Dupuis. Két további kilencvenes évtizedbeli független kiadású nagylemeze (Whip-Smart – 1994, Whitechocolatespaceegg – 1998) után a harmincas évei közepén nagy meglepetésre az Avril Lavigne-tinislágerekért felelős The Matrix dalszerző-producerbrigáddal készített a nagy Capitol kiadónál egy címnélküli albumot (Liz Phair – 2003), ám a későbbi lemezei (a szintén nagykiadós 2005-ös Somebody’s Miracle és a 2010-es magánkiadású Funstyle) már nem arattak sikert.

A 2017 elején Ryan Adams segédletével elkezdett stúdiózása nem vezetett eredményre, így korai lemezeinek produceréhez, Brad Woodhoz és szólógitáros-hangmérnökéhez, Casey Rice-hoz visszatérve készítette el 2020 tavaszára ígért új albumát, melyről a Horror Stories könyvének megjelenéséhez igazítva tette közzé most az első beharangozó dalt Good Side címmel.

There’s so many ways to fuck up a life
I’ve tried to be original
Done plenty more wrong than I ever did right
Still I’m not a criminal

If I wanted to make this last even longer
I’d do what I did, only sweeter and stronger
But that wouldn’t stop the true nature I’m showing up
Eventually
When you think back on us
I don’t want you to feel bad

Gonna leave you with my good side
Gonna leave you with my good side
Gonna leave you with my good side

So I’m not calling to come to the party
Thinking up ways to make you want me
I like what we had and that’s as good as it gets
If we say goodbye now and that’s how we parted
We’ll never be sad and we’ll finish what we started
And we won’t have regrets

I’m gonna leave you with my good side
I’m gonna leave you with my good side
I’m gonna leave you with my good side

When you think back on us
I don’t want you to feel bad
You’ll find in due time
You’re going to miss what we had
Gonna leave you with
Gonna leave you with

Gonna leave you with my good side
Gonna leave you with my good side
You’re gonna miss me and my blue eyes
Gonna leave me with a good side

.
Liz a CBS tegnapi műsorában, ahol a vadonatúj Good Side-ot is előadta:

.
az 1993-as Exile In Guyville csúcsalbum. . .

6’1″
Help Me Mary
Glory
Dance Of The Seven Veils
Never Said
Soap Star Joe
Explain It To Me
Canary
Mesmerizing
Fuck And Run
Girls! Girls! Girls!
Divorce Song
Shatter
Flower
Johnny Sunshine
Gunshy
Stratford-On-Guy
Strange Loop

. . .és az alapjául szolgáló három 1991-es Girly Sound kazetta anyaga:

Yo Yo Buddy Yup Yup Word to Ya Muthuh

01. White Babies
02. Shane
03. Six Dick Pimp
04. Divorce Song
05. Go West
06. Don’t Hold Your Breath
07. Johnny Sunshine
08. Miss Lucy
09. Elvis Song
10. Dead Shark
11. One Less Thing
12. Money
13. In Love With Yourself / 14. Fuck Or Die

Girls! Girls! Girls!

01. Hello Sailor
02. Wild Thing
03. Fuck and Run
04. Easy Target
05. Soap Star Joe
06. Ant in Alaska
07. Girls! Girls! Girls!
08. Polyester Bride
09. Thrax
10. Miss Mary Mack
11. Clean
12. Love Song
13. Valentine / 14. Shatter

Sooty

01. Flower
02. Suckerfish
03. Open Season
04. Slave
05. Bomb
06. Gigalo
07. Whip-Smart
08. Easy
09. South Dakota
10. California
11. Chopsticks
12. Batmobile

.
minden Liz Phair-albumról egy-egy klip:

Never Said (1993 / Exile in Guyville)

Supernova (1994 / Whip-Smart)

Polyester Bride (1998 / Whitechocolatespaceegg)

Why Can’t I (2003 / Liz Phair)

Everything To Me (2005 / Somebody’s Miracle)

And He Slayed Her (2010 / Funstyle – 2012-ben bemutatott videoklip a Capitol-lemezcégfőnök Andy Slaterről elnevezett gúnydalhoz)

.
Liz Phair legutóbbi két felvétele: a Dotted Line betétdal a 2012-es People Like Us mozifilmből a filmzeneszerző A.R. Rahmannal. . .

. . .és  a Ho Ho Ho című 2014-es disztópikus karácsonyi dal az Amazon ünnepi playlistjén:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39