A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

London Grammar: Baby It’s You – új dal George FitzGerald producerrel

2020. augusztus 20., 13:24

A szofisztikáltan melankolikus London Grammar brit indie pop trió tagjai 2013-ban a If You Wait debütalbumuk mellett besegítettek egy triphopos Disclosure-számba is (Help Me Lose My Mind), a 2017-es Truth Is A Beautiful Thing című második nagylemezükre Jon Hopkinsszal is rögzítettek egy dalt (Big Picture), majd tavaly Flume-mal kollaboráltak (Let You Know),  a közelgő harmadik albumuk felvezetéseként most bemutatott Baby It’s You című új számukat pedig az angol DJ-producer George FitzGeralddal készítették.

A house, garage és techno alapokra építkező, egy évtizedet Berlinben is rezidenskedő Fitz a 2015-ös Fading Love debütalbuma után a legutóbbi szerzői nagylemezére, a 2018-as All That Must Be-re már olyan sztárénekesnőket hívhatott vendégnek, mint a Lamb-díva Lou Rhodes vagy az Everything But The Girl duóból Tracey Thorn, így nem meglepő, hogy most társszerző-producerként milyen klassz számot írt és rögzített a kortárs mezőny egyik legszebb női hangjának számító Hannah Reiddel és annak London Grammar-zenésztársaival, Dan Rothman gitárossal és Dot Major billentyűssel.

FRISSÍTÉS: a dal szeptember elején bemutatott videója a barcelonai Trizz stúdió főnökének, Oriol Puignak a rendezésében!

All these lights are changing
See them everywhere

In my veins like lightning
I don’t even care

And the crowd is heavy
I don’t wanna move
All these colours in me but all I see is you

And nothing else matters
You
Baby it’s you
You
Baby it’s you
You
Baby it’s you
You
Baby It’s you

All these painted faces singing back to me
There’s an ocean here but you are all I see

And nothing else matters
You
Baby it’s you
You
Baby it’s you
You
Baby it’s you
You
Baby It’s you
Baby it’s you
Baby it’s you

.
ráadásként itt hallható George FitzGerald 2018-as All That Must Be albumának énekesnős kollaborációiban a Lamb-díva Lou Rhodes. . .

. . .és az Everything But The Girl-frontasszony Tracey Thorn:

Martina Topley-Bird: Pure Heart – a 11 év után Massive Attack-segédlettel elkészült új albumról
máj. 8., 17:21
Frank Turner: The Gathering – a Muse-dobos Dom Howard és Jason Isbell közreműködésével
máj. 7., 19:31
Coldplay: Higher Power – klip a Nemzetközi Űrállomáson bemutatott új dalhoz
máj. 7., 3:59
Bobby Gillespie & Jehnny Beth: Chase It Down – újabb duettklip a Primal Scream- és Savages-vezérektől
máj. 6., 16:00