Lou Reed halálának hatására John Cale újratervezte 1982-es albumát
A 2013-ban elhunyt legendás New York-i gitáros-énekes Lou Reed halálának első évfordulójára a hajdani Velvet Underground másik zenei géniusza, John Cale közzétett egy videót, melyben egyik saját dalának, az 1982-ből való If You Were Still Aroundnak az újravett verziójával tisztelgett egykori barátja előtt. Azóta kiderült, hogy az a felvétel egy nagyobb projekt része: Cale a teljes 1982-es Music For A New Society albumát újraértelmezte – és a januárban M:FANS címmel megjelenő kiadványról beharangozóként most egy másik klipdalt is bemutatott a Dirty Projectors-énekesnő Amber Coffman közreműködésével.

Az 1942-es walesi születésű, klasszikus zenei képzettségű multiinstrumentalista Cale saját dalszerző-előadói karrierjének egyik csúcsművét alkotta meg az 1981-ben írt Music For A New Society nagylemezzel, melyen akkori harmadik felesége, Risé Cale és a drámaíró Sam Shepard is közreműködött pár szöveggel. A veszteségekről, elromlott kapcsolatokról, elidegenedésről szóló, fájdalmas, megkínzott, depressziós album akár a Berlin című 1973-as Lou Reed-csúcslemez – lecsupaszított hangszerelésű és jóval személyesebb – párdarabjának is tekinthető John Cale pályáján.
A nyugdíjkorhatár fölött is fáradhatatlanul dolgozó John Cale három évtized után sem tudott szabadulni legfájdalmasabb lemezének súlyától, előásta hát az eredeti szalagokat, feltépte a régi sebeket, és nekiállt, hogy egy új albummá dolgozza át az anyagot, leszámoljon az 1981-es szerzeményekbe zárt kétségbeeséssel, új energiát vigyen bele, átírja a sztoriját. Lou Reed elvesztése azonban rádöbbentette, hogy rossz úton jár, félbehagyta az addig elkészült felvételeket, és teljesen újrakezdte a munkát egy másik nézőpontból. „Ami hajdan szomorúság volt, mostanra őrjöngő düh lett. Termékeny terep az örödögűzéshez a tönkrement dolgok között, és a felismeréshez, hogy azok már megmásíthatatlanok. A szomorúságból tüzes erő lett!” – mondja Cale.
A 2016. január 22-én megjelenő dupla kiadvány az eredeti Music For A New Society lemez (és pár annak idején dobozban maradt bónuszfelvétel) frissen remaszterelt verzióját is tartalmazza az újraírt/újravett albumváltozat mellett, mely a kezdőbetűkből alkotott M:FANS címet kapta.
A Close Watch című dal (melynek már az 1981-ben felvett verziója is egy régebbi Cale-számnak, az 1975-ös Helen Of Troy albumon publikált I Keep a Close Watch-nak az átdolgozása volt) itt hallható 2015-ös változatában a friss videoklippel, melyet Abby Portner vizuálművésznő (az Animal Collective-tag Avey Tare testvére) forgatott a felvételen vokálozó Dirty Projectors-tag Amber Coffman szereplésével.
.
az If You Were Still Around új verziója az archív Lou Reed-képeket használó tavalyi klippel, melyet szintén az Animal Collective-videóiról ismert Abby Portner rendezett:
.
a teljes Music For A New Society album a fenti két dal 1982-es verziójával:
01 Taking Your Life In Your Hands
02 Thoughtless Kind
03 Sanctus (Sanities)
04 If You Were Still Around
05 Close Watch
06 Broken Bird
07 Chinese Envoy
08 Changes Made
09 Damn Life
10 Risé, Sam And Rimsky Korsakov
.
a dupla kiadvány számlistája és az új borítókép nagyban:
Music For A New Society (1982)
01 Taking Your Life In Your Hands
02 Thoughtless Kind
03 Sanctus (Sanities)
04 If You Were Still Around
05 Close Watch
06 Broken Bird
07 Chinese Envoy
08 Changes Made
09 Damn Life
10 Risé, Sam And Rimsky Korsakov
11 Library Of Force
12 Chinese Envoy (Outtakes)
13 Thoughtless Kind (Outtakes)
M:FANS (2016)
01 Prelude
02 If You Were Still Around
03 Taking Your Life In Your Hands
04 Thoughtless Kind
05 Sanctus (Sanities Mix)
06 Broken Bird
07 Chinese Envoy
08 Changes Made
09 Library Of Force [feat. Man In The Book excerpt]
10 Close Watch
11 If You Were Still Around (Choir Reprise)
12 Back To The End