A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Lovaggá ütötték Rod Stewartot

2016. október 13., 8:34

Rod Stewart zenészként és jótékony tevékenysége révén szerepelt azok között, akiket a királynő születésnapja alkalmából kitüntettek. A 70 éves énekes, akit az ünnepségre felesége és két fia is elkísért, a ceremónia után elmondta: „a kilencedik mennyországban” érzi magát.

kjvktkqturbxy8ym2m1odzmnzhkzgu4zgqxzjixoda2ywnimty5y2q0ns5qcgvnkpudam0bms0kgs0frpmfzqmgzqhc

A skótkockás nadrágot, és hozzá illő sötét zakót viselő sztár elárulta, hogy a királynőt képviselő Vilmos herceg gratulált neki hosszú pályafutásáért, és örömét fejezte ki, amiért továbbra is zenél, mire ő azt válaszolta: „muszáj, nyolc gyermekem van”. Stewart a ceremóniát követő fogadáson, a Művészeti Akadémián II. Erzsébettel is találkozott.
A kitüntetettek között szerepelt David Oyelowo filmsztár is, aki a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatát (OBE) kapta. A legújabb filmjében, a csak fekete szereposztással forgatott The Queen of Katwe című sakkdrámában Lupita Nyong’óval játszó színész elmondta: „büszke arra, hogy brit”.
A brit GQ magazin első fekete női kiadója, Vanessa Kingori szintén kitüntetésben részesült, őt a Brit Birodalom Rendjének tagja (MBE) érdemrenddel tüntették ki.