A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

LSD gyerekeknek – megjelent Flea önéletrajzának bővített kiadása

2023. április 22., 14:23

Egy fejezettel bővült a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosának, Flea-nek 2020-ban, szerkesztőnk fordításában megjelent remek, végtelenül személyes, szórakoztató és helyenként megejtő önéletrajza, az LSD gyerekeknek. Egy korábbi cikkünkben közöltünk egy részletet az új fejezetből, aki lemaradt arról
és/vagy a könyvről, most pótolhat.

„Egy romantikus kiskölök voltam, tele érzelmekkel, akit mélyen megérintett a könyvek fantáziavilága, a történetek tálalásának mesteri módja, és az, amit az élet az utcán kínált. És Hollywoodban elég sokat kínált. Már egészen tudatában voltam önmagamnak, de megmagyarázhatatlan módon közben gyakran voltam szomorú, és kétségbeesve kerestem a bajtársakat, a szeretetet és a megértést. Simán készen álltam arra, hogy megőrüljek, csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy érek valamit. Kiborítom a kispolgárokat, tehát vagyok.”

Michael Peter Balzary, vagy, ahogy a világ ismeri: Flea, a Red Hot Chili Peppers egyik alapító tagja, basszusgitár fenoménje, és a rock and roll univerzum egyik legszerethetőbb figurája. LSD gyerekeknek című önéletrajzában maga írja meg szövevényes, viszontagságos, szomorú, elképesztő, felemelő és inspiráló életét addig a pontig, amíg a Red Hot Chili Peppers-zel elindul a halhatatlanná válás útján. Az LSD gyerekeknek nem egy szokványos sex & drugs & rock & roll botránykönyv, hanem egy érzékeny ember és művész őszinte, egyedi hangvételű, túláradó, összetéveszthetetlenül Flea-s stílusban megírt memoárja fiatalkoráról, ami tele van kedves, szívbemarkoló, megindító, hihetetlen, bizarr és hajmeresztő
történetekkel. Olyan, mint egy letehetetlen önterápiás napló, amit a páciens szíves hozzájárulásával most mindannyian elolvashatunk. Az LSD gyerekeknek új, bővített kiadásában Flea egy további őrült sztorit oszt
meg velünk kalandos életéből – amiből egy részletet itt olvashatsz el.

Ne keresd a könyvet, itt van.