A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Luke Haines: Ex Stasi Spy – klipdal az R.E.M.-gitáros Peter Buck közreműködésével

2021. március 28., 17:13

Az elmúlt három évtized egyik legbriliánsabb dalszerző-szövegírója, a kilencvenes évek britpop színterén The Auteurs és Black Box Recorder nevű együtteseivel befutó, Baader Meinhof és The Black Arts nevű egyszeri projektjeivel is feltűnést keltő, majd Bad Vibes: Britpop And My Part In Its Downfall és Post Everything: Outsider Rock And Roll című fanyar humorú memoárköteteivel íróként is sikert arató angol gitáros-énekes Luke Haines az ezredforduló óta főleg szólóban dolgozik, tavaly pedig az R.E.M.-gitáros Peter Buckkal adott ki duólemezt – és most bejelentett idei albumának nyitódalához is meghívta pengetni amerikai kollégáját.

Az írás és zenélés mellett műkedvelő festőként is alkotó, első önálló kiállítását idén tavasszal a middlesbrough-i Eston Arts Centre-ben tartó Haines egy Lou Reedről készült festményének köszönhetően haverkodott össze Buckkal, de Beat Poetry For Survivalists című tavalyi közös lemezük turnéját a járványhelyzet miatt már el kellett halasztaniuk. Közben az 53 esztendős brit dalnok egy újabb albumot is rögzített, melynek nyitódalául egy olyan szerzeményt választott, melyet kicsit megkésve még a tavalyi duólemezhez írt – így stílszerűen ehhez az Ex Stasi Spy című számhoz is felkérte vendégzenésznek az amerikai gitárost.

A 2021. április 30-ra bejelentett Luke Haines in. . . Setting The Dog On The Post Punk Postman című albumon a szokatlan és gyakran bizarr témaválasztásairól híres dalszerző új szövegeiben szerepelnek öngyilkos hajlamú tökök, kódolt számsorokat sugározó titokzatos rádióadók és tengeralattjárók, a japán avantgárd költő-drámaíró-fotós-filmrendező Terajama Súdzsi (1935-1983), az excentrikus skót billentyűs-énekes humorista Ivor Cutler (1923-2006), az amerikai radikálfeminista Andrea Dworkin (1946-2005), sőt a néhai Német Demokratikus Köztársaság rettegett Állambiztonsági Minisztériumának, a Stasinak egy hajdani titkosügynöke is.

Hainest eddig is izgatta a hidegháborús évek német pszichéje (gondoljunk csak az 1996-ös Baader Meinhof-konceptlemezére vagy a Klaus Kinksi című szólódalára a 2009-es 21st Century Man/Achtung Mutha albumon!), most pedig a Peter Buck közreműködésével készült Ex Stasi Spy című számának saját rendezésű videójában a Stasi hetvenes-nyolcvanas évekbeli oktatóanyagai közül előkerült fenti fotókhoz igazodó béna álcázással láthatjuk, miközben a groteszk komikumot egy 1985-ös Madonna/Beastie Boys-turnéplakát és egy sor orosz felirat is fokozza (ügyetlen maszkírozás, megfigyelésen, kézjelek, harcos turista, titkos házkutatás, nyugati tinédzser dekadens hálószobája, hétköznapi paróka, hétköznapi bajusz, Stazi-kémfényképgyár stb.).

.
az album borítója és számlistája:

Luke Haines in. . . Setting The Dog On The Post Punk Postman (2021)

Ex Stasi Spy
U-Boat, Baby
Never Going Back To Liverpool
When I Owned The Scarecrow
Ivor On The Bus
Yes, Mr. Pumpkin
Two Japanese Freaks Talking About Mao And Nixon
I Just Want To Be Buried
Andrea Dworkin’s Knees
Landscape Gardening
Setting The Dog On The Post Punk Postman

.
Luke Haines legutóbbi albuma, az R.E.M.-gitáros Peter Buckkal közösen jegyzett Beat Poetry For The Survivalist tavalyról:

Jack Parsons
Apocalypse Beach
Last Of The Legendary Bigfoot Hunters
Beat Poetry For The Survivalist
Witch Tariff
Andy Warhol Was Not Kind
French Man Glam Gang
Ugly Dude Blues
Bobbys Wild Years
Rock N Roll Ambulance

.
mutatóba itt van Luke Haines 2009-es Klaus Kinski című száma. . .

. . . és 1996-os Baader Meinhof projektjének dalai is:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39