Ma 40 éve adta ki első nagylemezét a Dead Can Dance
1984. február 27-e nevezetes dátum, mert ezen a napon debütált az igazán besorolhatatlan zenét játszó ausztrál Dead Can Dance (Lisa Gerrard, Brendan Perry) a zenekar nevét viselő lemezével. Az igazán súlyos anyag a mai napig változatlan erővel bír, mint azon a 40 évvel ezelőtti napon.
A Dead Can Dance besorolhatatlan zenét játszik. Bár általában a könnyűzenei kategóriába esik, annak is az alternatív szegmensébe, mégis abszurd dolog oda helyezni őket, mert eléggé kilógnak onnan. World musicnak nem eléggé etnikus, elektronikusnak meg nem eléggé elektronikus. De a kortárs komolyzenétől is távol esik. Ha valamihez hasonlítják, akkor az a Cocteau Twins vagy a This Mortail Coil, de a Dead Can Dance azoktól azért a jóval artisztikusabb. Ami biztos, hogy semmi máshoz nem hasonlítható, eredeti zenéjük sok-sok elemből áll össze: afrikai ritmusok, közel-keleti zenék, skót folk, gregorián ének, a mantrák világa, elektronika (ambient) és art rock. A Wikipedia egyébként neoklasszikus darkwave zenekarként aposztrofálja a Dead Can Dance-t, legyen.
A duó 1981-ben alakult Melbourne-ben és 3 év kellett ahhoz, amíg annyira kikristályosodott a zenekar zenei stílusa, hogy abból lemez születhetett. Az első időszak 1998-ig tartott, ez idő alatt további hat csodálatos album született. 2005-ben egy turné erejéig újra összeálltak, majd 2011 óta működik ismét hivatalosan a zenekar, amelyik 2012-ben, majd 2018-ben ismét összehozott egy-egy remek nagylemezt. Reméljük, a jövőben kapunk tőlük még további albumokat, addig is pedig íme a ma 40 évvel ezelőtt megjelent örökérvényű első album, melynek meghallgatása után érdemes, sőt ajánlott (pláne, ha valaki nem ismeri még őket) a többit is meghallgatni:
