Ma megjelent David Bowie Blackstarja
New York legelsöprőbb jazz zenészeivel vette fel január 8-án megjelenő, új lemezét David Bowie, mely új korszak kezdetét jelentheti nem csak a napokon belül 69. életévébe lépő énekes, de világ teljes popszakmája számára. A kritikusuk szerint a Blackstar 2016-ban olyan súlyú mű, mint a Heroes volt egykor.
2013-ban közel évtizedes hallgatását törte meg David Bowie, a The Next Day lemez pedig visszarepítette az énekest a köztudatban kivívott helyére. A The Next Day merőben eltért az ezredforduló utáni Bowie Heathen vagy Reality lemezeitől: a szokatlanul gitárcentrikus, régi-új világba kalauzoló dalok azonban elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy a a világ felkapja a fejét, érvényessé téve ezzel Bowie karrierjének továbbfűzését. Míg a The Next Day esetében hatalmas hangsúly került a dalszövegekre, a lemez több dala is megelőlegezi a Lazarus-musical, valamint a 2016-os Blackstar eddig megjelent anyagainak összetéveszthetetlen, kísérleti hangzásvilágát. A How Does The Grass Grow kitekert, kísérteties vokálmegoldásai megágyaztak a Bowie 69. születésnapján debütáló anyagnak, arról nem is beszélve a Blackstar felvételein ráadásul a The Next Dayról ismerős Heat sötét zajbontása is előbukkan, afféle finom utalás gyanánt.
A mindösszesen hét dalból álló Blackstar új időszámítás Bowie történetében. A lemezen az eddig megszokott zenészek helyett New York jazz-katlanjának néhány kortárs veteránját hallani, akiket Bowie Maria Schneideren keresztül szervezett be maga mellé. Az együttest vezetését hallgatólagosan Donny McCaslin szaxofonos vállalta magára, aki saját zenészeit hívta el az énekes lemezére. A zongora és szintetizátor szólamokért Jason Lindner felelős, basszuson a David Letterman házi zenekarából, valamint a Tedeschi Trucks Bandből ismerős Tim Lefebvre, gitáron a Maria Schneider Orchestraban ügyködő Ben Monder, dobok mögött a Beat Music formációjával valódi zeneipari krőzusnak számító Mark Guiliana, illetve a Bowie Love Is Lost számából remixet készítő James Murphy felelős az albumon hallható hangokért.
Az új felállás megdöbbentő eklektikát eredményez: a lemez kortárs jazz-metal, zenés színdarabok, okkult popzene és progresszív soul egyvelege. Bowie a műfaji határokat nem feszegeti, úgy gázol keresztül rajtuk, mintha soha nem is léteztek volna. A dalok közül a címadó Blackstar, a Sue (Or In A Season Of Crime) és Tis A Pity She Was A Whore ugyan mind-mind más irányt képviselnek, egyvalamiben azonban megegyeznek: már hiányzik belőlük a The Next Dayt átható megszokás- és dominanciavágy, melynek a helyét a lemez egészét átható sötét, néha egyenest zaklatott hangulat vette át. Bowie 2013-as stratégiája most kezd egyértelművé válni, a The Next Day csali volt, egy jelentősebb lépés felvezetése.
