A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Måneskin feat. Iggy Pop: I Wanna Be Your Slave – az Eurovízió-nyertes olaszok amerikai hősükkel

2021. augusztus 6., 2:52

Iggy Pop a 2019-es Free albuma óta csupán egyetlen új saját dallal jelentkezett (Dirty Little Virus), azon kívül csak mások szerzeményeivel hallhattuk: a Mose Allison-, Cage The Elephant-, Modern Lovers/Sex Pistols/Sleaford Mods-, Sly & The Family Stone-, Serge Gainsbourg-, Elvis Costello-, Donovan- és Timmy Thomas-átdolgozásai mellett a gitáros-producer Kevin Armstrongtól kapott Frozen Peas bábfilmbetétdallal, a francia énekesnő Clio idei L’appartement duettjében vagy a Lovely Eggs brit punkduó I, Moron című számában – most pedig az Eurovízió-győztes olasz Måneskin kvartett új kislemezdalába is beugrott.

A római gimnazista zenekarként 2016/2017-es tehetségkutatókon feltűnő, Il Ballo Della Vita című első nagylemezét 2018-ban megjelentető, majd a 2021-es Sanremói Dalfesztivált és az Eurovíziót a Zitti E Buoni sikerdallal megnyerő kvartett az idei Teatro d’ira – Vol. I című második albumán a funkos pop-rock felől glam/hard rock beütésű számok felé mozdult.

A húszas éveik legelején járó zenészek I Wanna Be Your Slave című legfrissebb kislemez- és klipdala Top 10 sláger lett sok európai országban (Nagy-Britanniában még az eurovíziós számuknál is sikeresebbnek bizonyult), és most egy amerikai sztárral is készítettek belőle egy új változatot: a ma megjelent rework egy duettverzió lett, ahol Damiano David szövegíró-frontember az egyik nagy példaképével, Iggy Poppal énekel együtt (stílszerű választás, hiszen a dalcím már eleve az ő egyik 1969-es klasszikusára, a Stooges-féle I Wanna Be Your Dogra kacsint).

az eredeti verzió a múlt havi klipjével:

I wanna be your slave, I wanna be your master
I wanna make your heartbeat run like rollercoasters
I wanna be a good boy, I wanna be a gangster
‘Cause you could be the beauty and I could be the monster
I love you since this morning, not just for aesthetic
I wanna touch your body, so fucking electric
I know you’re scared of me, you said that I’m too eccentric
I’m crying all my tears and that’s fucking pathetic
I wanna make you hungry, then I wanna feed ya
I wanna paint your face like you’re my Mona Lisa
I wanna be a champion, I wanna be a loser
I’ll evеn be a clown ’cause I just wanna amuse ya
I wanna bе your sex toy, I wanna be your teacher
I wanna be your sin, I wanna be a preacher
I wanna make you love me, then I wanna leave ya
‘Cause baby I’m your David and you’re my Goliath

Because I’m the devil who’s searching for redemption
And I’m a lawyer who’s searching for redemption
And I’m a killer who’s searching for redemption
I’m a motherfucking monster who’s searching for redemption
And I’m a bad guy who’s searching for redemption
And I’m a blonde girl who’s searching for redemption
And I’m a freak that is searching for redemption
I’m a motherfucking monster who’s searching for redemption

I wanna be your slave, I wanna be your master
I wanna make your heartbeat run like rollercoasters
I wanna be a good boy, I wanna be a gangster
‘Cause you can be the beauty and I could be the monster
I wanna make you quiet, I wanna make you nervous
I wanna set you free but I’m too fucking jealous
I wanna pull your strings like you’re my Telecaster
And if you want to use me I could be your puppet

‘Cause I’m the devil who’s searching for redemption
And I’m a lawyer who’s searching for redemption
And I’m a killer who’s searching for redemption
I’m a motherfucking monster who’s searching for redemption

I wanna be your slave, I wanna be your master

.
Iggy Pop és a zenekar Zoom-beszélgetése a kollaboráció előtt:

.
a Måneskin idén tavasszal megjelent Teatro d’ira – Vol. I nagylemeze a Zitti E Buoni című Eurovízió-díjnyertes nyitódallal. . .

Zitti E Buoni
Coraline
Lividi Sui Gomiti
I Wanna Be Your Slave
In Nome Del Padre
For Your Love
La Paura Del Buio
Vent’anni

. . .a 2018-as Il Ballo Della Vita debütalbum. . .

New Song
Torna A Casa
L’altra Dimensione
Sh*t Blvd
Fear For Nobody
Le Parole Lontane
Immortale
Lasciami Stare
Are You Ready?
Close To The Top
Niente Da Dire
Morirò Da Re

. . . és a Chosen című 2017-es debüt-EP, melyen két saját szerzemény után a helyi X-Faktorban előadott feldolgozásaik szerepeltek:

Chosen
Recovery
Vengo dalla Luna (Caparezza)
Beggin’ (The Four Seasons)
Let’s Get It Started (Black Eyed Peas)
Somebody Told Me (The Killers)
You Need Me, I Don’t Need You (Ed Sheeran)

Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47
Jungle – klipdalok a brit funk-soul tánczenekar új Volcano albumáról
máj. 24., 22:51
Róisín Murphy: The Universe – újabb dal a Hit Parade album és a veszprémi koncert elé
máj. 17., 12:34
King Gizzard & The Lizard Wizard: Gila Monster – klip az új PetroDragonic Apocalypse albumról
máj. 16., 16:02