A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Marika Hackman: I’m Not Where You Are – videoklip az új Any Human Friend album elé

2019. május 23., 17:33

Az 1992-es születésű, apai ágon finn származású brit dalszerző-gitáros-énekesnő Marika Hackman a 2013-2014-es korai EP-k és az 2015-ös We Sleep At Last debütalbum indie folkja után a seattle-i Sub Pop kiadóhoz szerződve felvett 2017-es I’m Not Your Man című második nagylemezével igencsak berockosodott (egyben a coming outját is letudta), a 2019. augusztus 9-re bejelentett harmadik albumán pedig a barátnőjével, a Japanese House-frontcsaj Amber Bainnel való szakítása utáni önvizsgálatot és elidegenedettséget csomagolja pophangzásba.

Az Alt-J producerével, Charlie Andrew-val készült eddigi anyagai után Marikának az új Any Human Friend lemezen már a walesi hangmérnök David Wrench (The xx, Glass Animals, Toy, Blossoms, Sampha, Frank Ocean, Goldfrapp stb.) volt a segítőtársa, akinek szintetizátoraival szabadon kísérletezhetett („a szintik szép csillogást adtak az albumnak”), de születtek olyan funkos szerzeményei is, melyeket dobgéppel és basszusgitárral is írt. A művésznő elmondása szerint első klipet kapó I’m Not Where You Are után a következő kislemezdal már kifejezetten diszkós hangzású lesz, hogy még jobban mutassa az új album korábbiaktól eltérő hangzását.

Marika Hackman a szakítása után fél évvel írt I’m Not Where You Are című dalának videoklipjét Will Hooper rendezővel forgatta (akit a legutóbbi UK Music Video Awards gálán az Idles tavalyi Colossus klipjéért díjaztak), és érzelmileg kikapcsolt állapotban látható a barátnőivel, amiért aztán kap is a fejére. . .

i’d rather be asleep
than interact with me
i don’t get what you see
‘cause lately i’ve been trying
to find
the point
in human contact
i get bored like that

i’m not where you are
i’m not where you are

i don’t know what to do
you think i’m better than you
but maybe i do too
‘cause baby there’s a line
between
your faith
and what i had in mind
i’m so bored of that

i’m not where you are
i’m not where you are

i gave it all away for the lowest play
i think i lost my mind

.
az Any Human Friend címének bejelentése előtt közzétett titokzatos albumbeharangozó videó egy másik új dal részletével. . .

. . .és a borító, mely a holland fotósnő Rineke Dijkstra kismamákról készült 1994-es képeit idézi meg csecsemő helyett kismalaccal:

.
az új Any Human Friend album számlistája az alábbi Bandcamp-lejátszón:

.
összevetésként itt a Big Moon indie rock csajkvartett kíséretével felvett teljes 2017-es I’m Not Your Man album egyben. . .

. . .és dalonként a videoklipekkel:

Boyfriend (videoklippel)
Good Intentions
Gina’s World
My Lover Cindy (videoklippel)
Round We Go
Violet
Cigarette
Time’s Been Reckless (videoklippel)
Apple Tree
So Long
Eastbound Train
Blahblahblah
I’d Rather Be With Them
AM
Majesty

.
a 2017-es lemez Boyfriend, My Lover Cindy, Gina’s World és Blahblahblah című dalai élőben 2018-ban:

.
Marika Hackman szereplőként az excsajának, a BBC Sound Of 2017-listás The Japanese House nevű folktronica/dream pop projektet vezető 23 éves Amber Bain dalszerző-szintis-gitáros-énekesnőnek a tavaly októberi klipjében, melyet a véget ért szerelmükről szóló Lilo (Gumimatrac) című számhoz forgattak David East rendezővel. . .

I needed someone to depend upon
I was alone, I was emotional
Searching for the right emoticon
To expand my mental lexicon

Then Gemma told me that she met someone
It was the person I’d been counting on
It felt good, it felt transitional
A feeling I’d been waiting on

You were floating like a lilo
With your eyes closed, going where the tide goes
Caught in flux, you drifted ’til you hit the sides
Hold my breath another minute
I can keep my head, there’s nothing in it
I’m a patient wave
And it’s an easy ride

I saw myself an intellectual
I thought that I was capable
Every move was just habitual
And life was just a ritual

Then Gemma told me that she met somebody
Nobody else could take me from myself
I wasn’t searching for it anymore
The feeling I’d been waiting for

You were floating like a lilo
With your eyes closed, going where the tide goes
Caught in flux, you drifted ’til you hit the sides
Hold my breath another minute
I can keep my head, there’s nothing in it
I’m a patient wave
And it’s an easy ride

Floating like a lilo with you
Going where the tide goes
Floating like a lilo with you
Going where the tide goes
Floating like a–
Floating like a–

You were floating like a lilo
With your eyes closed, going where the tide goes
Caught in flux, you drifted ’til you hit the sides
Hold my breath another minute
I can keep my head, there’s nothing in it
I’m a patient wave
And it’s an easy ride

. . . és a Marika Is Sleeping címszereplőjeként Amber idén márciusban megjelent Good At Falling című első The Japanese House-albumán, melynek a szintén a Dirty Hit kiadóhoz tartozó The 1975 sikerzenekar dobos-billentyűse, George Daniel volt a társproducere:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39