A Killers-tag Mark Stoermer új szólóalbumot ad ki – itt az első klip
A Killers tagjai a hírek szerint jól haladnak ötödik stúdióalbumuk felvételeivel (az előző, a Battle Born 2012-ben jelent meg, és a zenekari diszkográfiájuk a 2013-as Direct Hits slágerválogatás óta csak a karácsonyi kislemez- és klipdalsorozatukkal bővült, legutóbb a Dirt Sledding című számmal), de a turnézásból a basszusgitáros Mark Stoermer pár hónapja kivonta magát, hogy jobban tudjon koncentrálni saját dolgaira – egyetemi tanulmányaira és a héten bejelentett második szólóalbumára, az augusztus 5-én megjelenő Dark Artsra, melyről tegnap tette közzé az első kislemezdalt egy remek klippel.

A Killers tagságából Dave Keuning gitároson kívül mindenkinek vannak szólódolgai, tavaly már második albumát adta ki a frontember Brandon Flowers is (Desired Effect) és a Ronnie Vannucci Jr. dobos is a Big Talk nevű projektje élén (Straight In No Kissin’), most pedig a kvartett 195 centis szelíd óriása is utoléri őket.
Az 1977-es születésű Mark Stoermer (aki a Killers mellett 2014-2015 fordulóján beugrott basszusgitározni egy Smashing Pumpkins-turnéra is, ahol a Rage Against The Machine-dobos Brad Wilkkel együtt alkotott alkalmi ritmusszekciót) már 2011-ben is megjelentetett Another Life címmel egy szólóalbumot magánkiadásban ingyenes letöltésként, de ezt a mostani lemezt már jóval komolyabb produkciónak szánja. A Dark Arts anyagát egy zenészhaverjával, az ír dalszerző-énekes David Hopkinsszal komponálta (akinek Bombay Heavy és Aubergine Electric nevű friss projektjeinél cserébe ő maga is besegített), az első kislemezdalhoz a klipet pedig a mindig megbízható Roboshobo, azaz Robert Schober rendezte, aki az utóbbi években a Killersnek (The Cowboys’ Christmas Ball, I Feel It In My Bones, Shot At The Night) és Brandon Flowersnek is többször dolgozott (Can’t Deny My Love, Lonely Town).
A Spare The Ones That Weep című melankolikus elektro-soul dal videója a hatvanas évekbeli francia filmeknek, konkrétan Jean-Luc Godard 1965-ös Alphaville című sci-fi-krimijének a bűvöletében készült, a női főszerepben a Los Angeles-i étteremvezetőként és kliprendezőként is aktív Margarita Kallas Lee-vel, aki a nagy bálványa, a Godard-múzsa Anna Karina figuráját hozza.
a klip elején hallható francia idézet eredetije az 1965-ös Alphaville-ből – és a film korabeli mozielőzetese:
.
mutatóba itt vannak a 2011-es első Mark Stoermer-szólóalbum 2012-ben forgatott Roboshobo-klipjei is:
Everyone Loves The Girl
Weary Soul
.
az új album számlistája és borítója:
Mark Stoermer: Dark Arts (2016)
Alchemical Formula
Drifting Caterpillar
Spare The Ones That Weep
39 Steps
Avarice/ What’s Coming
The Break In
Take My Time
Blood And Guts (The Anatomy Lesson)
Tow The Line (Nick Drake-feldolgozás)
Are Your Stars Out?
Fingerspitzengefuhl
What Was In-between
Pretend Song