A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Martina Topley-Bird: Pure Heart – a 11 év után Massive Attack-segédlettel elkészült új albumról

2021. május 8., 17:21

A brit énekesnő Martina Topley-Bird a bristoli triphop színtéren Tricky 1994-1998 közti lemezein tűnt fel, 2003-2010 közti három szólóalbumán olyanok segítették, mint David HolmesJosh Homme, Mark Lanegan, Danger Mouse és Damon Albarn, 2009-2016 közt a Massive Attack turnéénekesnője volt, de szerepelt a Prodigy 2015-ös The Day Is My Enemy dalában is. 2017-ben újra Tricky-számban hallhattuk (When We Die), 2018-ban az amerikai DJ-producer Rich Morellel rögzített egy Hyper-Romantic-felvételt (Millennial Heart), most bejelentett 2021-es szólóalbumát pedig a Massive Attack-főnök 3D-vel készítette – egy dal itt már hallható is.

A Gorillaz-kollaborációjuk után Damon Albarn stúdiójában és Honest Jon’s Records lemezcégénél készült (lecsupaszított önfeldolgozások mellett négy új szerzeményt tartalmazó) legutóbbi 2010-es Some Place Simple albuma óta az énekesnő csupán egyetlen szólófelvétellel állt elő 2018-ben, de a Solitude kislemezdalt végül nem követte az MTB Continued címen beígért négyszámos EP, 2019-ben pedig Martina és Tricky 24 éves lányának, Mina Mazy Topley-Birdnek az öngyilkossága akasztotta meg a visszatérő album amúgy is elhúzódó munkálatait.

„Miután néhány évig már próbáltam dolgozni az új lemezen, rájöttem: ahhoz hogy előre tudjak haladni, az album koncepcióját és vízióját, ami a fejemben élt, el kell választanom saját magamtól. Ettől kevésbé személyes lett, de így lehetővé vált számomra, hogy megvédhessem a lemez koncepcióját. . . Újra kellett kalibrálnom és konfigurálnom a zenéhez és a zeneiparhoz való viszonyulásomat, hogy elkészíthessem a lemezt, amit akarok, és ez időbe tellett” – mondja Martina, aki az eredetileg Londonban kezdett, majd Amerikában folytatott dalszerzést és stúdiózást egy rövid angliai tartózkodás után végül Spanyolországban fejezte be.

A 2021. szeptember 10-re bejelentett Forever I Wait album produceri munkálataiban Robert „3D” Del Naja és a Massive Attack-hangmérnök Euan Dickinson voltak a fő segédjei, és közreműködésük az énekesnő 46. születésnapján közzétett Pure Heart című beharangozó dalban is jól hallható.

FRISSÍTÉS: június 4-én Pure Heart címen egy háromszámos EP-t is kaptunk a Hunt és Rain című további 3D/Dickinson-kollaborációkkal!

.
Martina a Massive Attack 2010-es legutóbbi Heligoland albumának Psyche és Babel című dalaiban:

.
a Damon Albarn stúdiójában felvett 2010-es Some Place Simple című legutóbbi Martina Topley-Bird-album. . .

. . .a Danger Mouse produceri segédletével készült 2008-as Blue God nagylemez. . .

1. „Phoenix”
2. „Carnies”
3. „April Grove”
4. „Something To Say”
5. „Baby Blue”
6. „Shangri La”
7. „Snowman”
8. „Da Da Da Da”
9. „Valentine”
10. „Poison”
11. „Razor Tongue”
12. „Yesterday”

. . . és a 2003-as Quixotic című első Martina-szólóalbum, melynek Need One című dalában a Queens Of The Stone Age-ből Josh Homme gitározik és Mark Lanegan vokálozik, a Too Tough To Die-ban David Holmes a társszerző-producer, a Ragga című szám pedig minden szempontból Tricky-kollaboráció:

1. „Intro”
2. „Need One”
3. „Anything”
4. „Soul Food”
5. „Lullaby”
6. „Too Tough To Die”
7. „Sandpaper Kisses”
8. „Ragga”
9. „Lying”
10. „I Wanna Be There”
11. „I Still Feel”
12. „Ilya”
13. „Stevie’s (Day’s Of A Gun)”

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39